Leírás
A Jézus élete-kutatás második ezredvégi összegzése ez a kötet. Szerzője szerint "Jézus szavait csak az érti meg igazán, aki ismeri azokat a körülményeket, amelyek közt azok az igék elhangzottak. Ezeket a körülményeket az első fejezetben foglalja össze dióhéjban. Ezek után a második és harmadik fejezetben az igehirdető-tanító Jézussal foglalkozik részletesebben. Különös előszeretettel tárgyalja a példázatokat, hiszen Jézus magát Isten »példázatának«, »képmásának« tartja, aki szavaiban, tetteiben, személyében láthatóvá teszi számunkra a láthatatlan Istent. Mivel azonban Jézus életéhez halála és feltámadása is hozzátartozik, ezekről is szól a szerző a negyedik és ötödik fejezetben. Elmondja azt, amit a történész megállapíthat, aztán hozzáfűzi az első keresztyének ezekkel kapcsolatos értelmezését vagyis bizonyságtételét. Közben tévedéseket oszlat el, vitába száll »hipermodern« tetszetős elméletekkel, s mindezt a tudós alázatával s a hívő keresztyén magával ragadó meggyőződésével teszi."