Leírás
Természetfeletti látogatások és mennyei időutazás - Az igazság ősrégi elpalástolása - Mindezek kellős közepén pedig: Meglopták a Messiást? Egy zsidó ember igazságkeresése, és a harc azért, hogy meg ne találja!
David, a szkeptikus zsidó rovatvezető egy angyali látogatás hatására egy szempillantás alatt az igazság mindenre elszánt kutatójává válik, és ez a pillanat örökre nyomot hagy rajta. Nyomozómunkája számos filozófián és valláson át végül Jesua, azaz Jézus Krisztus személye körül éri el a tetőpontját. Innen pedig intenzív szellemi kötélhúzásba kerül: lénye egyik részét kíváncsivá teszi és magával ragadja a Messiás, a másikat viszont bűntudat nyomasztja. Hogyan is bízhatna Jesuában egy magafajta zsidó ember, azoknak a szörnytetteknek a tükrében, amelyeket az ősei ellen követtek el az Ő nevében? Ron Cantor felejthetetlen történelmi utazásra viszi olvasóit, mialatt Davidet egy angyal kíséri végig az idő csarnokain át. Csakhamar ráébredünk: ha embertelen tetteket követtek is el Jesua nevében, a legnagyobb bűntény – az identitásrablás – szenvedő alanya maga a Messiás.