Aminek hamarosan meg kell történnie- Izrael: LINK gyűjtemény

Isten szeme fénye

Sok részben írtam már Izraelről, hiszen a próféciák alapja minden esetben Isten és kiválasztott népének viszonya. Az Örökkévaló Istennek a Biblia első könyvétől kezdve terve volt a kiválasztott néppel, akiket féltve őrzött, hogy rajta keresztül mutassa be önmagát mind az Ószövetségi időkben, mind pedig az Újszövetségben és majd az 1000 éves királyságban is. A bűneset kapcsán megígért “utód” (1Móz.3:15) miatt szükség volt arra, hogy legyen egy nép, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének ígéretei mind megvalósulhassanak. Kiválasztottsággal együtt viszont üldöztetés is jár. Ezért Ő maga mondja, hogy aki bántja népét, az Isten szeme fényét bántja. “Mert a Seregek Ura, aki maga dicsőségére küldött el engem, ezt mondja azokról a népekről, amelyeknek ti zsákmányul estetek: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!” (Zak.2:12)

 

A hét elején, a Sukkot ünnep utolsó (8.) napján, ami most, 2025-ben október 13-ra esett, hazatérhettek a több, mint 2 éve fogvatartott foglyok. Ők voltak az utolsó élők, akiket még fogva tartott a HAMAS. Izrael mindent megtett és megtesz, hogy mindenkit, akár életben maradt, akár már nem él, hazavigyék. A mostani béketárgyalások kapcsán azok térhettek haza húszan, akik életben maradtak, akik túlélték a HAMAS brutalitást, nem ölték meg őket és nem haltak éhen. Sokan, sokféleképpen emlékeznek meg erről az örömteli eseményről. “Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk.” (Zsolt.126:3) 

Én összegyűjtöttem azokat a blog részeket, amelyekben Izraelről írtam eddig:

05. RÉSZ - A nemes olajfa

08. RÉSZ - Felkészülés, de mégis mire?

10. RÉSZ - 70x7

11. RÉSZ - Új világrendre való felkészülés 

14. RÉSZ - Háborúk és háborús hírek 

15. RÉSZ - Góg népe rátámad Izraelre 

21. RÉSZ - Borzalom

27. RÉSZ - Szülési fájdalmak

34. RÉSZ - Támadások

35. RÉSZ - Mellette vagy ellene?

36. RÉSZ - Hallgatás - beleegyezés

37. RÉSZ - Kiállok Izrael mellett

38. RÉSZ - Nábót szőlője

39. RÉSZ - Fontos részletek

41. RÉSZ - Evódia és Szüntükhé

43. RÉSZ - A féltestvérek

56. RÉSZ - Hírek Izraelből

58. RÉSZ - Csodák

60. RÉSZ - Szabadságharcosok

61. RÉSZ - Az áruló csókja

62. RÉSZ - Kirakós darabkái

67. RÉSZ - 376 nappal…

68. RÉSZ - Bátrak és gyávák

71. RÉSZ - A néma pulpitusokról…

73. RÉSZ - Milyen az én Istenem?

76. RÉSZ - A harag napja

80. RÉSZ - Templom és forrás

88. RÉSZ - Papság

91. RÉSZ - Boldogság kehely

94. RÉSZ - Meglepetés!

96. RÉSZ - Kőzápor

99. RÉSZ - Tegnap, ma és mindörökké

101. RÉSZ - Fáraó 2.0

102. RÉSZ - Új szekta

104. RÉSZ - Oroszlánok

107. RÉSZ - Kürtzengés

108. RÉSZ - Találkozások

109. RÉSZ - Juhok vagy kecskék

HÍREK IZRAELBŐL NAPONTA 

KÖNYVAJÁNLÓ: Az alapok

Tartalomhoz tartozó címkék: utolsó idők