Boldogság kehely
Láttam egy dokumentumfilmet, (Before the Wrath / Brent Miller Jr. / 2020) ami nagy hatással volt rám, mert párhuzamba hozza az ókori galileai esküvő egyes szokásait és mozzanatait az Elragadtatással. Biblia tanítók, szolgálatvezetők és kutatók mesélnek arról, hogy Jézus szolgálata és tanítványainak többsége Galileából származott. Ennek azért van jelentősége, mert az akkori kultúra és Jézus által használt képek, példázatok ebből a kultúrából valók, ami mindenképpen segítette őket abban, hogy megértsék egymást. Nekünk ennek a kultúrának a megértése már komoly kutatómunkát igényel.
A lánykérés és esküvő abban a közel-keleti régióban eleve nagyon eltér a mi mai megszokott gyakorlatunktól. Nézve a filmet, egy teljesen más világba lehet csöppenni, de lenyűgöző az, ahogy minden egyes mozdulatnak, szokásnak értelme és helye van. Az ókori galileai régió szokásai az akkori világban is különlegesnek és egyedinek számított.
Jézus mindvégig úgy tekintett magára többek között, mint Vőlegényre. Vannak erre utalások példázatokban, illetve nem véletlen, hogy legelső csodáját Kánában, Galilea egyik kis városkájában egy esküvőn vitte véghez. Farizeusok is tettek fel neki kérdést a böjtről, amire válaszában Jézus maga említi ezt a párhuzamot. „Jézus ezt mondta nekik: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek.” (Mk.2:19)
A tanítványok számára lassan kezdett összeállni a kép, hogy Jézus a Vőlegény, aki vissza fog térni, mert ezt értették az általuk ismert esküvői szokások alapján. Az akkori jegyességben távol volt egymástól a vőlegény és menyasszony, nagyjából egy évig. Mind a ketten más módon készültek és várták azt, amikor végre együtt lehetnek, elkezdődhet közös életük. A teljes képet természetesen Jézus feltámadása után rakták össze tanítványai is, de sok apróság az utolsó vacsorán elhangzottakból érthető meg. Nagyon fontos és emlékezetes pillanat az utolsó vacsorán a kehelybe kiöntött bor, melyet Jézus körbeadott, hogy igyanak belőle a tanítványai is. Közben azt mondta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” (Mt.26:28)
Az Úrvacsora azóta nekünk emlékezés, de nemcsak az, hanem utalás a jövőre is, reménység és ígéret. Jézus, ahogyan körbe adta a boros kelyhet tanítványainak, egyszerre tette azt felhívássá a visszanézésre, de benne volt már akkor az előre nézés is. Elhangzott ugyanis egy mondat a szájából, ami félreérthetetlen volt a tanítványoknak: „Bizony, mondom néktek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában.” (Mk.14:25) Értem, hogy arra utal itt Jézus, hogy lesz majd idő, amikor vele együtt leszünk hívők és együtt fogjuk megülni a Mennyben a Bárány Menyegzőjét, ahol velünk együtt újra inni fog majd bort az Atya Házában. Amit viszont nem tudtam korábban, hogy ráadásként ugyanezeket a szavakat mondta el a vőlegény menyasszonyának, egy galileai lánykéréskor is, amikor megkapta tőle az igen választ a kérdésére.
A Közel-Keleten a mai napig él az a hagyomány bizonyos kultúrákban, hogy a szülők választanak társat gyermekeiknek. Jézus idejében is az apák mentek ki a város kapujába, hogy a vének előtt és az éppen arra járók előtt tárgyalják le a frigyet. Így volt elég tanú, mert a leendő szövetség leírt szavait, a vőlegény apja olvasta fel, úgy, hogy hallotta a leendő menyasszony is. Galileában volt beleszólása a megkért lánynak abba, hogy elfogadja-e a házassági ajánlatot vagy sem, nem a feje fölött döntöttek. Az eljegyzéskor a két család között létrejött egy szövetség, majd ajándékokat adtak egymásnak. A mátkapénz pedig nem a lányért fizetett összeg volt, hanem mintegy biztosításként szolgált. A felolvasott házassági ajánlat után a vőlegény fogott egy boros kelyhet és megtöltötte borral. Ez volt a ‘boldogság kelyhe’, amit aztán két kézben fogva odanyújtott kiválasztott szíve hölgyének. Itt volt a döntési pont, ahol egyedül a lánynak volt erre lehetősége és hatalma, hogy válasszon. Amennyiben elfogadta a lánykérést és a házassági ajánlatot, ő is átvette két kézzel a kelyhet és ivott belőle. Ezzel vált érvényessé a lánykérés. A vőlegény ekkor visszavette a kelyhet, és ő is ivott belőle. Majd hangosan, hogy mindenki értse, kimondta, hogy most már a mózesi törvények értelmében a lány hozzá tartozik, és fogadalmat tett, hogy addig nem iszik bort, amíg majd újra együtt nem lesznek az apja házában.
Ezek után indult mind a két fél számára a készülődés és várakozás ideje. Ahogyan mi is vagyunk most. Várjuk vissza lelkünk Szerelmét, Vőlegényünket, Jézust, mert már több, mint 2000 éve elment, hogy az Atyai Házban helyet készítsen nekünk.