Az utolsó generációhoz tartozom
30 éve leszek keresztény. Ezalatt az idő alatt sok mindent hallottam, sokféle emberrel találkoztam, magam is megjártam azokat az utakat, amiket szerintem, mindenki megjár. Szeretem olvasni a Bibliámat. Tudom, én is úgy kezdtem, hogy kötelező, minden “jó keresztény” ezt teszi napjában 5-10 percen át. Zavart is, hogy miért ennyire nehéz ebben hűségesnek lennem. Aztán ahogy teltek az évek, nőttem a hitemben és Krisztus ismeretében, ez a hozzáállásom merőben megváltozott. Persze, jöttek a nehézségek is. Kellettek. Talán furcsán hangzik, de ezek nélkül ma nem lennék az, akivé Isten ezek által a nehézségek által formálni tudott. Nem mennék vissza, de megérte. Megérte, mert egy olyan mély és közeli kapcsolatom lett Jézussal, amit semmire sem akarok és fogok lecserélni. Mindig is vágytam hallani az Ő halk hangját, amit annak idején Illés próféta is hallott, de ezért vállalnom kellett azt, hogy meghalok magamnak. Elengedem a saját elképzeléseimet, megtanulok minden fájdalmam ellenére bízni abban, hogy Isten valóban létezik, valóban fontos vagyok neki, és bár nyüszítek lelkem fájdalmában, nem adom fel, hanem kitartok, várok rá. Erőmet és vigaszomat Isten Igéje adta és adja a mai napig is. Megelevenedtek a betűk, már nem muszájból olvasom, hanem mert tudom, hogy ez a táplálékom. Aztán meg is éltem 1-1 Igét. El tudom mondani, hogy mit jelent számomra az én Zsoltárom. Megtapasztaltam, hogy hogyan néz ki az a mindennapokban, hogy aki keres, az talál. Vagy hogyan lehet a félelemből kilépni. Miként lehet jóval viszonozni a rosszat, és hogyan válik valóban életem iránytűjévé Isten Igéje.
Erre az iránytűre pedig nagyon-nagy szükségünk van ma. Nem tudom, hogy mennyire segít ez, de gyakran elképzeltem magam korábban, más-más idejében a történelemnek. Vajon milyen lett volna, ha Ábrahám egyik szolgája lehettem volna. Vagy, ha Luther közelében élhettem volna. Nagyon sokszor ott akartam lenni a tömegben, amikor Jézus megérkezik Kapernaumba, vagy éppen tanít valamelyik zsinagógában. Egészen addig gondolkoztam így, amíg pár évvel ezelőtt rádöbbentem, hogy egyáltalán nem akarok semmikor máskor élni, csak ma. Itt a 21-ik században. De mi hozta a változást? Az, hogy rádöbbentem egy csomó olyan dologra, helyzetre és eseményre, ami miatt megértettem, hogy egy különleges történelmi időszakba helyezett bele Jézus. Tulajdonképpen kiváltságnak élem meg, hogy itt, és most élhetek. Megadta, hogy ismerhetem Őt, kezemben lehet a magyar nyelvű Bibliám, akár több fordításával is, sőt, még a telefonomról is elérem. Olyan események és világ méretű történések vesznek körül, amiket elemezve, elképesztően izgalmas összefüggésekre lehet rátalálni. Természetesen, vannak ehhez segítségeim, idősebb testvéreim az Úrban, akiktől mindig lehet kérdezni, és akik bizonyos témákban sokkal jártasabbak, mint én. Ne felejtsük el azt sem, hogy a média világában és a YouTube segítségével aztán pedig a világ bármely tájára és Gyülekezetének az életébe belepillanthatunk. Értek elég jól angolul, így megtaláltam azokat a pásztorokat, akiknek a stílusa, és nyelvezete érhető és élvezhető számomra.
Meg vagyok arról győződve, hogy az utolsó generáció tagja vagyok. Ezt még bővebben ki fogom később fejteni, hogy mire is gondolok pontosan. A szemem előtt teljesednek be olyan események és folyamatok, amikről elég sok helyen olvashatunk az Igében. Hiszem, hogy van egy létező szellemvilág, akik egyre ádázabb harcot vívnak a szívemért, időmért, figyelmemért és hitemért. Van dolgom velük? Igen, van! Akarom, hogy az életem hagyjon lenyomatot mások életében. Akarom, hogy az Isten tudjon használni a mindennapokban arra, hogy legyek az Ő mosolya, az Ő keze és az Ő szíve a körülöttem élők felé. Meg akarom élni az Ő erejét, és részese akarok lenni annak a reménynek, amit Ő készített el nekem. Mert bár minden nap egyre ijesztőbbek a hírek és események, de tudom, hogy van otthonom, van egy Megváltóm és van egy Vőlegényem, aki jön vissza értem nagyon-nagyon hamarosan!