Latinul a Quadragesima, avagy a Negyvenedik, de ahogy mi ismerjük, a Nagyböjt. A legfontosabb böjt időszak a nyugati kereszténységben, de talán az egész keresztény világban.
Ilyenkor, a hívők lelki felkészüléssel, bűnbánattal és önmegtartóztatással készülnek a húsvét misztériumának mélyebb megélésére. Ezt a negyvennapos időszakot Jézus pusztai visszavonulása ihlette, amikor – az evangéliumok tanúsága szerint – a Szentlélektől vezetve a sivatagban negyven napot töltött böjtölve és imádkozva.
A nagyböjt eredete és Jézus példája a sivatagban
A nagyböjt eredete közvetlenül Jézus életéhez kapcsolódik, különösen ahhoz a negyven naphoz, amelyet a különösen ahhoz a negyven naphoz melyet a pusztaságban töltött étlen-szomjan Istenhez közeledve. A Biblia elbeszélése szerint Jézus a Szentlélek vezetésével vonult vissza a pusztaságba, ahol az ördög megkísértette őt ( a bibliában Máté 4:1–11, Lukács 4:1–13). A negyven nap mindig nagy események szimbóluma volt a bibliában. Izrael népének negyvenéves vándorlására Egyiptomból, Mózes amint a Sínai hegyet megmássza, Illés Próféta vándorása a Hóreb-hegyre.
A sivatagban Jézus példát mutatott az önuralomról, a hit erejéről és a kísértések legyőzéséről. Ez a történet azóta is a nagyböjt középpontjában áll, inspirálva a hívőket arra, hogy saját életükben is gyakorolják a lemondást és az Istenhez való közeledést. Az ősegyházban a húsvét előtti böjt még rövidebb volt, általában néhány napra vagy egy hétre korlátozódott. A 4. század környékén azonban több egyházi zsinaton döntés született egy hosszabb böjti időszak bevezetéséről. Az egyház ezért választotta a nagyböjt időszakát a húsvét előtti negyven napra, hogy a hívők lélekben felkészüljenek Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére.
Hogyan élik meg a hívők a nagyböjt időszakát?
A nyugati (római katolikus) egyházban a Nagyböjt hamvazószerdán kezdődik, amely egy mozgó ünnep, és Húsvét vasárnapjához képest számítják. A böjt maga, hivatalosan a húsvétot közvetlenül megelőző szent három nap – nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat – kezdetéig tart. Liturgikus értelemben a nagyböjti időszak a nagycsütörtöki esti lábmosási szertartásig zárul le. Jézus megmosta tanítványa lábait ezzel tanítványa őket az alázatra és a szolgálat szépségére.
Azt, hogy ki hogyan töltse ezt az időszakot, mindenki maga dönti el lelkiismerete és egyházi hagyományai alapján. Van, aki szigorúbb böjtöt vállal, és van, aki kevesebb ételmegvonással, de több jótékonysági tevékenységgel él. Mindkét út lehet ugyanolyan érvényes és gyümölcsöző, hiszen a lényeg az őszinte igyekezet: a lélek megtisztítása, a bűnbánat és az alázat gyakorlása, valamint a szeretet tettekben való megnyilvánulása. Ebben az értelemben a Nagyböjt egyszerre hagyomány és személyes feladat, az ima és a szentírás olvasása szintén kiemelt szerepet kap ebben az időszakban. A Bibliában található tanítások különleges jelentőséggel bírnak ilyenkor, hiszen segítenek a hívőknek elmélyülni hitükben és megérteni Jézus áldozatának jelentőségét.
Emellett sokan részt vesznek templomi szertartásokon, például a kálvárián, ahol Krisztus szenvedéseit és kereszthalálát idézik fel. Az alamizsnálkodás, vagyis a rászorulók segítése is szerves része a nagyböjtnek, amely arra tanít, hogy a lemondásunkból származó javakat mások javára fordítsuk.
A nagyböjt vége: Húsvéti öröm és feltámadás
A nagyböjt utolsó hete a nagyhét, amely különleges jelentőséggel bír a keresztény liturgiában. Ez az időszak Jézus szenvedésének és halálának eseményeit idézi fel. A nagyböjt nagyszombaton ér véget, amikor a hívek Krisztus feltámadását ünneplik. A húsvét vigíliája az éjszakai szertartás, amely a sötétségből a világosságba való átmenet jelképe, és amely során az emberek megújítják hitvallásukat.