Leírás
Egy keresztény hedonista gondolatai "Elégedettség… Boldogság… Öröm. John Piper szerint a boldogságra törekvés Istennel kapcsolatban nemcsak lehetséges, hanem fundamentális jelentőségű. Szenvedélyem, Isten című műve drámai módon rengeti meg az Istennel kapcsolatos hagyományos perspektívánkat. Piper feltárja, hogy valójában nem kell választanunk a Krisztust követő életben a kötelesség és az öröm között. Sőt, Jézus követője számára éppen a Krisztusban való örvendezés „kötelessége” az, amely által – Isten népe tagjaként – a leginkább magasztalni tudja Urát. Ahogy Piper fogalmaz: „Istent az dicsőíti meg leginkább, ha minél nagyobb megelégedést találunk Benne.”
A szerző által elénk tárt ún. „keresztyén hedonista” célja nem az, hogy eszközként használja fel Istent világi, testi vágyai megelégítésében. Az a megelégedettség, amire a keresztyén hedonista törekszik, az az öröm, amelyre csak Istennél találhat rá – sőt, magában Istenben. - Márkus Tamás lelkész, Károli Gáspár Református Egyetem
(Koinónia) 435 old., ára: 3.100.-Ft
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Írja meg véleményét!