Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
+3613223253

Márta a rosszabb részt választotta?

Sonkoly Anna
2019. 07. 07. 00:00:00

Márta a rosszabb részt választotta?

„Jézus a tanítványaival együtt egy faluba érkezett, ahol egy asszony vendégül látta őket, akit Mártának hívtak. Ennek volt egy testvére, Mária, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. Mártát eközben a sok háztartási munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen!”

Jézus így felelt: „Márta, Márta! Sok dolog miatt aggódsz és nyugtalankodsz. Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha el nem vehetik tőle.”

Lukács 10: 38-42

 

Miért olyan nagy gond, ha Márta a konyhában sürög-forog? Bár a történetből megértettem, hogy sokkal fontosabb Jézussal időt tölteni, mint beleásni magunkat a szolgálatba, és jobb őt hallgatni, mint folyamatosan aggodalmaskodni valamin. Mégis sokáig érthetetlennek tűnt, hogy miért bűn az, ha valaki azzal is foglalkozik, hogy elkészüljön az ebéd.

Szüleinktől megtanultuk, hogy a jó háziasszony a konyhában főz, az étkezőben terít, és ha túl sok szabadideje marad, akkor még ebéd előtt elmosogatja, amit lehet, hogy ne ragadjon rá a zsír az edényekre.

Mindezek ellenére azt látjuk, hogy Mária a lehető legtermészetesebben otthagyja Mártát az összes tennivalóval, és élvezi Jézus társaságát. Márta pedig ezen felháborodik, de tulajdonképpen melyikünk tenne másképp? Jézus mégsem áll Márta pártjára. Úgy tűnik nem volt konfliktuskerülő típus…

Mi lett volna a megoldás? Haljunk éhen és hallgassuk mindannyian Jézust, hiszen nem csak kenyérrel él az ember? Ez is igaz, de nem reménykedhetnek a háziasszonyok, néha muszáj lesz nekiállni főzni. A megoldást máshol kell keresni.

Szolgálat. Mi a célom? Az, hogy kipipáljam a napi jó tettet? Hogy megmutassam milyen finomat tudok főzni? Hogy megvalósítsam önmagam? Vagy az, hogy segítsek másoknak Jézushoz közelebb kerülni? Békén hagyni Máriát, amikor épp a Mester lábainál ül.

Jézus Mária pártjára áll. Ennél már csak az lett volna nagyobb fordulat, ha közli, hogy akkor most menjünk el a szomszéd faluba, ebédre eszünk szendvicset. „De hát Jézus, én háromfogásos lakomával készültem!”


És akkor? Nem ez a lényeg, hanem a szeretet mögötte. Az, hogy megalázd magad, félre tedd az éned másokért. Istenért. Az, hogy az ő dicsőségét szolgáld. Ez viszont emberi erővel lehetetlen.


Mit jelent Istent dicsőíteni? Sokszor hallottam, hogy nem csak énekkel lehet ezt megtenni. Az egyik barátnőm elmesélte, hogy egy keresztény táborban találkozott egy anyukával, aki nem tudott részt venni egyik alkalmon sem, mivel akkor altatta a kisbabáját. Egyik nap megkérte a barátnőmet, hogy a dicsőítés alatt vigyázzon a gyermekére. Aznap a barátnőm nem énekelt, hanem babakocsit tologatott Isten dicsőségére - és hagyta, hogy valaki addig Jézus lábainál üljön.

Tartalomhoz tartozó címkék: szolgálat dicsőítés