A tenger
Antikrisztus - harmadik rész
Igaz, az Antikrisztus nevet János apostol használta legelőször a levelében, de mégis ezzel a névvel emlegetjük legtöbbet őt. Mindig óvatos vagyok, ha a jövőről írok, mert bár sok minden benne van az Igében, de rengeteg minden nem egyértelmű, vagy nem lehetünk biztosak az értelmezésében.
Az Antikrisztus személyéről a legtöbbet Dániel próféta írt az Ószövetségben, János apostol pedig a Jelenések könyvében. Ezt a két könyvet együtt kell olvasnom és értelmeznem, hogy kicsit is lássam, megértsem, hogy ki lesz ő, aki a földet uralma alá fogja hajtani. Dániel próféta kapta meg álomban előre Istentől a pogány birodalmakról szóló próféciát, amely tulajdonképpen a teljes emberi történelem összefoglalója Dániel idejétől kezdve (Kr.e. 560 körül) Jézus második eljöveteléig, ami pedig egyre közeledik. (Dán.7:1-29) Mi már a történelemből tudjuk, hogy a megjövendölt 4 birodalomból, már 3 a múlté, és a negyedik birodalom lesz a jövőben a végső. Ennek a jövőbelinek lesz uralkodója az Antikrisztus. A birodalom és annak személye nagyon erősen összefonódik, és emiatt egy félelmetes, gonosz, ijesztő képet festenek elénk az erről az időszakról szóló Igeversek. “Ezután a negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt” (Dán.7:7)
Jézus a halálával, örökkévaló áldozatával ajtót nyitott arra, hogy rajta keresztül, a belé vetett hittel és hitben minden nép minden egyes tagja részesülhessen abban a kegyelemben, amely személyes kapcsolatra hívja az embert Istennel, a Világmindenség Teremtőjével, mint Atyával. Ebbe a választott nép tagjai is beletartoznak, ugyanakkor ők is csak Krisztus kegyelméből üdvözülhetnek. De, mint zsidó nép, még Istennek van terve velük, mert vannak még ígéretek, amik a mai napig nem teljesültek. Mindazt a sok jót, békét és gazdagságot Isten meg fogja adni népének, de előbb be fogja őket tenni a megpróbáltatás tüzébe. Mert a hitetlenséget ki fogja égetni belőlük. (Róm.11:26) Ennek az időszaka lesz a Nagy Nyomorúság 7 éve, amikor jön majd egy politikai vezető, az Antikrisztus, aki elnyeri a zsidó nép bizalmát.
Megfigyeltem, hogy mind Dániel próféta, mind pedig János apostol azt írja, hogy a tengerből fog kiemelkedni egy fenevad. (Dán.7:3 és Jel.13:1) Tudom, hogy ez egy kép, mert nem szó szerint fogja a tenger kimosni a partjára az Antikrisztust, mint annak idején Jónás prófétát tette Ninive partjainál. Nemrég hallottam egy tanítótól, hogy amikor János apostol az új égről és az új földről írt, akkor megemlítette hogy “… és a tenger nincs többé.” (Jel.21:1) Bevallom, zavart ez engem nagyon, mert én nagyon szeretem a tengert és szomorú voltam, és nem igazán értettem, hogy miért nem kaphat helyet az új ég és új föld idejében ez a hatalmas, gyönyörűen csodálatos víztömeg. De nem arról van szó, hogy Isten viszolyog a víztől, hanem a tenger az emberi káoszt, a zűrzavart jelképezi. Míg az Isten által újjáteremtett világban már nem kap helyet az emberi bűn miatt okozott zűrzavar, addig itt, a mostani világunkban, földünkön az Antikrisztus pont ezt fogja kihasználni, és ebből a káoszból fog felemelkedni, uralomra törni.
Engem is, mint sokunkat az érdekel, hogy mikor fog eljönni ez a birodalom? Pál apostol ír erről a Thesszalonikai levélben a 2. fejezetben: “Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket. Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró, a kárhozat fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. … És azt is tudjátok, hogy mi tartja vissza most még, hogy csak a maga idejében jelenjék meg, A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból.” (2Thessz.2:3,4,6,7) Van valami, amire utal Pál, hogy még visszatartja a Gonoszt attól, hogy megjelenjen. Sajnálom, hogy itt Pál nem fogalmaz egyértelműen. Hitem szerint, Jézus menyasszonya, az Egyház az a visszatartó erő, ami miatt még csak titokban folyik a törvénytiprás. Amikor az eltűnik az útból, akkor emelkedhet ki az emberi káoszból és zűrzavarból a negyedik birodalom vezetője, az Antikrisztus.