Aminek hamarosan meg kell történnie- 113. RÉSZ

Nevek

A Bibliában a neveknek mindig nagyon fontos szerepük van. Nagyon sok név hordoz próféciát vagy az adott ember jelleméről ad képet. A karácsonyi történetben, mind Keresztelő János esetében, mind pedig Jézus születésének bejelentése kapcsán Gábriel angyal jelenti ki előre a neveket, amikor hozza a hírt Zakariásnak illetve Máriának.

“Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. De az angyal így szólt hozzá: “Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni” (Luk.1:11-13)

Zakariás hitetlensége miatt megnémult. Amikor megszületett a fia, a rokonok és a szomszédok is jelen voltak a körülmetélésnél, ami egybe esett a gyermek névadásával. A hagyományok szerint az apja után akarták elnevezni a megszületett fiút. “Meghallották a szomszédai és rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és együtt örültek vele. A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyereket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: “Nem, hanem János legyen a neve.” Mire ezt mondták nekik: ‘De hiszen senki sincs a te rokonságodban, akit így hívnának.” Ekkor intettek az apjának, hogy minek akarja neveztetni, Ő táblát kért, és azt írta rá: “János a neve.” Erre mindenki elcsodálkozott. És egyszerre megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent.” (Luk.1:58-64)

Mivel az édesanyát kérdezték meg először, teljesen biztos, hogy Zakariás már korábban, táblára írva leírta feleségének, Erzsébetnek az angyali látogatás üzenetét, és a születendő fiú nevét. Így lehetséges az, hogy mind a két szülő egyhangúan a János nevet mondta.

Jézus neve kapcsán, mind Mária, mind pedig József egyenesen az angyaltól kapták az útmutatást. “Az angyal ezt mondta neki: “Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” (Luk.1:30-33)

Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta hogy titokban bocsátja el. Amikor azonban ezt végig gondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: “József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Mt.1:19-21)

A nevekről sok mindenki eszembe jutott, leginkább az Ószövetségből, az ősatyák és ősanyák kapcsán. Isten volt az, aki több esetben is, új nevet adott 1-1 kiemelkedő bibliai alaknak. Ábrámból, Ábrahám lett, (1Móz.17:5) Száraiból pedig Sára. (1Móz.17:15) Jákob, aki élete nagy részét, mint csaló élte le, Isten végül Izraelnek nevezte el. (1Móz.32:28-29)

József, amikor a fáraó mellé kerül második legfontosabb emberként Egyiptomban, szintén kapott új nevet, igaz a fáraótól: Cafenát-Páneah lett belőle. (1Móz.41:45)

Józsuét, Nún fiát Mózes nevezte el, őt korábban Hóseának hívták. (4Móz.13:16)

A babiloni fogságba elhurcolt zsidó fiatalokat is átnevezték, megpróbálva ezzel is elvágni őket múltjuktól, gyökereiktől, hitüktől. Amikor a tüzes kemence történetére gondolok, magam is az új nevük alapján emlékszem rájuk: Sadrak, Mésak és Abédnegó. Holott ezek a fiatalok Hananjá, Mísáél és Azárjá nevet kaptak szüleiktől. (Dán.1:6-7) Dániel is kapott új nevet, de őt nem mint Baltazárt emlegetjük. Lehet azért, mert ő, mint próféta maradt fenn írásainak köszönhetően. Nebukadneccar tette még királlyá és nevezte át Mattániát, a korábbi uralkodó Jójákin nagybátyját, aki, mint Cidkijja uralkodott a Jeruzsálemben hagyott maradék felett. (2Kir.24:17)

A legjelentősebb, valódi Isten által adott új nevek száma kicsi, de ezek a névváltozások szinte mindig fordulópontot, új korszakot, új elhívást jelentettek. Mintha Isten ezzel azt jelezte, hogy új élet kezdődik. Két ilyen ember jut még eszembe az Újszövetségből: Simon, akiből Péter apostol lett, (Mt.16:18) és Saul, akiből pedig Pál apostol lett. (ApCsel.13:9)      

Ami nagyon megérintett, hogy a Jelenések könyvében van ígéret arra, hogy mi is fogunk új nevet kapni Jézustól. A pergamoni gyülekezetnek írott levél végén olvastam. “Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek! Aki győz, annak adok az elrejtett mannából, adok neki fehér kövecskét is, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja.” (Jel.2:17) Nekünk is lesz részünk egy új korszakban, új elhívással!

Tartalomhoz tartozó címkék: utolsó idők