Noé napjaiban
Noé története egy kedves gyerektörténet lett mára, ahol a bárkában utazó állatokról lehet mindenféle kedves rajzot készíteni. A zsiráf nyaka kilóg a bárka ablakán, az oroszlán nyugodtan nyújtózik el, és nem akarja elejteni a mellette utazó ketrecben látható zebrát. Az azonban mindenképpen figyelemreméltó, hogy Jézus hozza szóba ezt az időszakot, amikor az utolsó időkről beszél.
“Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” (Mt. 24: 37-39)
Az 1. Mózes 6 fejezete eleje mutatja be nekünk Noé idejét. Nem ír sokat az Ige, és ezért első olvasásra magam sem láttam meg, hogy mennyi minden van elrejtve ebben a pár versben. Első, amit megtudunk, hogy az emberek elszaporodtak a földön. Ami meglepő, hogy az akkori népességet is nagyjából 8-9 milliárdra teszik, mint ahogy napjainkban is van. Ma ezt a jelenséget túlnépesedésnek nevezik. A 2. és 4. versekben leírtak szerint az istenfiak azok a bukott angyalok voltak, akik elhagyták lakóhelyüket, ezzel fellázadva Isten törvénye ellen, és akik megerőszakolták azokat a földi nőket, akiket kiszemeltek maguknak. Ez egy erőszakos és perverz cselekedet volt. Ezekből a kapcsolatokból születtek az úgynevezett nefilimek, akik hibrid lények voltak, óriásokként említi őket az Írás. Gyilkosok, erősek és gonoszak voltak. Sokan osztják azt a nézetet, hogy az ősi mítoszok és legendák ezen lények erőszakos tetteit örökítették meg.
Az általános állapota az akkori világnak elég lehangoló volt. Az emberi gonoszság elhatalmasodott, az ember szívének minden gondolata csak gonosz volt. Ezt azért már jobban értem, és sajnos, meg is élem. Bár biztos vagyok benne, hogy burokban élek, de a hírek eljutnak hozzám is a világ minden tájáról. Ami megrémít, hogy annyira közömbössé tudok válni ezekre a borzalmakra. Ami a mai napjainkat megkülönbözteti az akkoritól, hogy jelenleg az újjászületett keresztények életében jelen van Isten Szentlelke. Bár tudom, hogy ennek ellenére lehet testies életet élni, de a Lélek ilyen jellegű jelenléte ad segítséget az egyes keresztények életében arra, hogy ne a bűn rabságában éljék le életüket, hanem teret adjanak és megéljék szabadságukat KrisztusBAN.
Tudom, az életben előkerülő miért kérdésekkel óvatosan kell bánnom, mert nem mindig van rá válaszom, de ebben az esetben Pál levele a rómaiakhoz segítséget nyújt abban, hogy a miért kérdésemre választ találjak. Hogyan tud nagyjából 10 generáció elteltével az ember ennyire gonosszá válni? Ádám, aki megélte a tökéletes kapcsolatot Istennel még 800 évig élt, és olvasva, hogy ki milyen hosszú életet élt, hiszem, hogy az őt következő generáció tagjainak sokat mesélt megtapasztalásairól. “... hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett.” (Róm. 1:21)
Ez történik minden olyan generációval, akik kiiktatják az életük minden területéről Istent, akik felcserélik az Isten igazságát a hazugsággal, és a Teremtő helyett a teremtményt teszik imádatuk tárgyává. Ilyenkor Isten tisztelve a szabad akaratukat, megadja nekik, amit akarnak. Pál úgy fogalmaz, hogy Isten “kiszolgáltatta őket a szívük vágyai által a tisztátalanságnak.” (Róm. 1:24)
Ekkor olyat ír az Ige, ami igencsak meglepő Istennel kapcsolatban: megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön. Váratlanul érte ez Istent? Biztosan nem. Elszomorodott szívében. Biztos vagyok benne, hogy látva ezeket a gonosz folyamatokat, tudta, ha ezt engedi tovább, akkor teljes lesz a pusztulás. Ilyenkor jön a kis DE szócska. Hány ilyen van Isten Igéjében! Amiért annyira hálás tudok lenni ezért a kis szóért! “DE Noé kegyelmet talált az Úr előtt.” (1. Móz. 1:8)