A nemes olajfa
Törökország. Földrengések. Összedőlt épületek. Túlélők. Mentőcsapatok. Egy ilyen katasztrófa kapcsán megmozdul az egész világ. Létezik, hogy egy ország visszautasítja egy másik ország segítségét csak azért, mert ők egy másik nép?
Igen, sajnos megtörtént. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy mely ország segítségét utasította vissza Törökország, pedig ők érkeztek legelőször, közel 500-an. Izrael segítségét. Komolyan megfenyegették a mentőcsapat tagjait, csak azért, mert ők zsidók. Meglepő? Felháborító? Szomorú?
Az első emberpár bűnbeesése miatt, megszakadt a mély személyes kapcsolatunk Istennel. Ezt a mély szakadékot, mi emberek nem tudjuk áthidalni. Ezt csakis Isten tudja megtenni. Kellett Jézus, és az Ő kereszthalála ahhoz, hogy újra helyreálljon a kapcsolatunk Teremtőnkkel. De ahhoz, hogy emberként megszülethessen az Ő Fia, ahhoz szükséges volt egy népet kiválasztania, felnevelnie. Bárkit kiválaszthatott volna Isten. Ő Ábrahámot választotta. Neki ígérte meg, hogy nagy néppé teszi, és őbenne áldatnak meg a föld minden nemzetsége. Ígéreteit ennek a népnek adta. Őket hívta el arra, hogy nagykövetei legyenek. Azt akarta Isten, hogy választott népe bemutassa a többi népnek az Ő szívét. Jól csinálták? Nem. Elbuktak ebben az elhívásukban? Igen. Büszkékké váltak. De Isten hozzáállása nem változott. Ha ígéreteit nem tartaná be, elveszne istensége. Népének megírt történetét előre elmondta az ószövetségi prófétáknak. (Ézs. 46:9-10) Természetesen ők ebből nem értettek túl sokat. Dánielnek Isten előre elmondta még a pogány népek történelmét is. Nekünk már könnyű, mi visszafele nézünk időben, és már majdnem mindent láttunk beteljesülni. Dánielt az ő népének jövője érdekelte. De aztán a 9:24-27 leírtakkal ő akkor és ott, nem tudott mit kezdeni. “Menj el, Dániel, mert ezek az igék le vannak pecsételve a végső időkig.” Dán. 12:9
A zsidók történelmét az Ószövetségből ismerjük mi keresztények. Olvassuk, hogy amíg saját földjükön tudtak élni időszámításunk előtt, addig is rengeteg ellenség vette őket körül. Elnyomóik uralkodtak rajtuk, sőt a 70 éves babilóniai fogság is történelmük része. Aztán Titusz császár i.sz 70-ben lerombolta Jeruzsálemet és a templomot. Elpusztult minden, ahogy Jézus előre megmondta nekik, kő kövön nem maradt semmi sem. De addigra már megszületett Jézus Mennyasszonya, az Egyház. Új fejezet kezdődött Isten üdvtörténetében. Jézus szélesre tárta az ajtót. Már nem kell zsidóvá válni ahhoz, hogy Isten népéhez tartozzunk. A pogányok beoltattak a nemes olajfába.
Eltelt majdnem 2000 év úgy, hogy látszólag Isten elfordult népétől, lecserélte őket. Ígéretei értelmetlennek tűntek, hiszen nem volt népének saját hazája. Az Egyház is úgy gondolkozott, - sajnos, sokan még a mai napig is, - hogy Isten Izraelnek tett ígéretei az Egyházra vonatkoznak. De aztán történt valami nagyon szokatlan 1948. május 14-én. Egy ókori nép, melynek el kellett volna tűnnie a történelem süllyesztőjében, egyszerre csak életre kelt. De nem ám akárhogyan! Egy nap alatt. Ahogy azt Ézsaiás próféta megírta, az Ézs. 66:8-ban. “Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre?”
Miért kellett Isten választott népének újra megjelennie a történelemben? Mert Isten még nem fejezte be a munkáját velük és bennük. Ezékiel próféta írja le a 36-37 fejezetében, hogyan tette Isten először élővé Izrael földjét. (Ez. 36:8-15) Majd összegyűjtötte és gyűjti a mai napig is népét. Ez a II. Világháborút követően kezdődött el. Ennek nagyon szemléletes képi megjelenítését az Ezékiel 37. fejezetében olvashatjuk: “Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem, és beviszlek benneteket Izrael földjére.” (Ez. 37:12)
A fiatal, éppen csak megszületett népet már másnap lerohanták a környező országok, de Isten tervét nem tudja az ördög megakadályozni. A zsidó nép elleni gyűlölet végig kísérte az emberiség történelmét. Sajnos, a nép elleni gyűlölet egyre csak fokózódik, ahogy közeledik a vég.