Útravaló
Nem szeretem a januárt. Annyira nehezemre esik felvenni a ritmust, hogy újra kezdődik egy év. Pedig próbáltam mindenfélét: előre beszervezett találkozók, szabadság az első napokon, túrázás, előző évi események összegyűjtése és a következő évre célkitűzések megfogalmazása. Próbáltam, hogy egyedül leszek pár napig, illetve olyan is volt, amikor direkt nyüzsgést terveztem. De semmi sem segített eddig. Marad a nagyon komoly erőfeszítés arra, hogy egyik napot a másik után igyekezzek pozitívan, és nem orrot lógatva megélni.
Gyakran foglalkoztat az a kérdés, hogy tulajdonképpen mire van nekünk embereknek a legnagyobb szükségünk? Ha fel kellene sorolnom mondjuk tíz dolgot, akkor ezek jutottak eszembe: élelem, ruházat, egészség, szeretet, béke, szabadság, közösség, tisztelet, emberség, feladat. Úgy gondolom, hogy nagyon hálásak lehetünk, hiszen jelen pillanatban olyan részén élünk a földnek, ahol béke van, van mit ennünk és felvennünk. Legtöbbünknek van munkája, és egyelőre a szabadságunk nagy része is megvan.
De vajon mit gondol erről Isten? Ő mit tart a legfontosabbnak, amit talán csak Ő tud megadni nekünk?
Elég sok helyen van arról szó a Bibliában, hogy Isten maga a szeretet. (1. Ján 4:8/b) Így, amikor ad nekünk, abból ad, ami az övé, vagyis a szeretetéből. Ezzel a szeretettel amúgy nekünk embereknek nehéz dolgunk van. Nagyon sokféleképpen értjük és éljük meg a szeretetet. Aki szerető családban nőtt fel, annak könnyebb elfogadnia az isteni szeretetet. Sajnos azonban, nagyon sokan nőttek úgy fel, hogy nem kaptak szeretetet gyerekként. De milyen is az a szeretet, ami jó, ami életet ad, ami életben tart?
János apostol mondja el levelében, hogy “Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1. Ján 4:9-10) Isten, aki maga a szeretet, abban mutatta meg irántunk való szeretetét, hogy odaadta nekünk és értünk Jézust. Mert az Atya tudja, hogy akkor tudunk eleget tenni az elhívásunknak, akkor tudjuk jól megélni a mindennapjainkat, akkor vagyunk a helyünkön, és éljük meg, hogy az Ő képmásai vagyunk, ha tudjuk, hogy szeretve vagyunk.
“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3:16) Hogyan? Olyan nagyon, hogy a számára legdrágábbat adta oda értünk. Mert akarja, hogy értsük, elfogadjuk és megéljük a vele való kapcsolatot, hiszen erre teremtett minket. Teljes életet ígér nekünk, az Ő szeretete által, amit Jézusban fejezett ki nekünk. Tulajdonképpen Jézus emberi mivoltával bajunk van. Ha nem alázatosan és szelíden érkezett volna hozzánk emberként, hanem mondjuk az őt kigúnyoló farizeusokat azonnal leprával sújtotta volna, akkor biztos vagyok benne, hogy mindenki megijedve hódolt volna neki. Vagy ha azonnal tűzzel égett volna le az a falu, ahonnan elkergették őt, akkor mindenhol tárt karokkal és lelkesen várták volna. De az Atya meg akarja hagyni nekünk a szabad akaratunkat. Ő nem egy távoli Isten akar lenni az életünkbe, akihez, mint teremtmények viszonyulhatnánk. Ahol csak az erő és a hatalom kap helyet. Hanem Ő a Mi Atyánk, aki egy nagyon személyes kapcsolatra vágyik velünk. Erre a személyes kapcsolatra az Atyával csak Jézus Krisztuson keresztül van lehetőségünk. Jézus maga mondja, hogy Ő “... az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Ján. 14:6)
Erre az egyre van és lesz szükségem ebben az évben is: egyre mélyebben megismerjem az Atya szeretetét irántam. Keressem a Jézussal való találkozásokat és engedjem, hogy megérintse szívemet az Ő szeretete. Akarom, hogy Pál imádsága igaz legyen az én életemre is 2024-ben: “... adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az Ő Lelke által; hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig.” (Ef. 3:16-19)