Velünk az Isten
Ilyen az én Istenem - második rész
Az előző részben az Ószövetség Istenét és az emberek vele való kapcsolatát jártam kicsit körbe. Amiről nem írtam, direkt, hogy az ószövetségi próféták folyamatosan és nagyon sokat beszéltek egy jövendő Messiásról.
Emiatt komoly várakozás volt a zsidó nép körében. Sem akkor, de még ma sem könnyű érteni a próféciákat. Ezen ígéretekben az idő, a történések sorrendje nem jelenti azt, hogy az egymást követő mondatokban, a leírt események is egymást követik majd. Illetve a teljes képet sem egy próféta tárja elénk, hanem ismerni kell a teljes Ószövetséget, hogy kirajzolódjék minden apró részlet. De ebbe a képbe benne vagyunk mi emberek is, akik pedig szelektív hallással rendelkezünk. Vannak üzenetek, amiket nem akarunk meghallani. Erre a legjobb példák Jézus tanítványai voltak.
Az ószövetségi próféták beszéltek egyszerre egy szenvedő Messiásról, és egy király Messiásról. Így, Jézus szolgálata során is, az akkori emberek csak a király Messiásról akartak hallani. Ezért sem tudták sokan megérteni és elfogadni Jézus halálát. Amikor Jézus beszélt az előtte álló szenvedéséről, Péter megfedte Őt. (Mt. 16:21-23)
Ma már tisztán látjuk, hogy időben előbb a szenvedő Messiás érkezett hozzánk. Így mi, újszövetségi hívők, a Messiás Jézus feltámadása és mennybe menetele óta, sőt a 21. század elején már egyre jobban a király Messiást várhatjuk és várjuk is vissza.
Egy olyan időben érkezett egy kisbaba ebbe a világba, amikor olyan vallásos rendszer működött, ahol az Istent csak papokon és áldozatokon keresztül lehetett elérni. De Isten szíve mindig is az volt, hogy helyreállítsa azt a kapcsolatot az emberrel, amit Ő megteremtett az Éden kertben, a bűnbeesés előtt. Az Atya azt is tudta, hogy a Vele való tökéletes kapcsolatot ebben a bűnös világban, csak akkor tudjuk megélni, ha ehhez küld nekünk segítséget. Kaptuk először Jézust, aki elénk élt egy olyan életet, mely telve volt a Szentlélekkel, és egy nagyon szoros kapcsolattal az Atyával. Az evangéliumok lejegyzik azt, ahogy viszonyult hozzánk, ahogy beszélt velünk. Tanított minket arra, hogy mi is így forduljunk az Atya felé és egymás felé. Teljesen érthető, hogy sokkal könnyebben tudunk Jézushoz viszonyulni. Jézus szelídsége, alázatossága miatt azt gondoljuk, hogy akkor Ő mindig a kedves, szelíd Istenember. De Jézus az Atya felé volt szelíd, engedte neki, hogy azt tegyen vele, amit kell. Ezt tette, mert Ő is így tanulta meg az engedelmességet. (Zsid.5:8).
A Király Jézus időszaka pedig már régóta elkezdődött, csak még mi nem látjuk. Erről a Jelenések könyvéből kaphatunk ízelítőt. János apostolnak jelent meg a feltámadt Jézus, aki a Mennyben van, úgy, hogy egyszerre Ő a Megöletett Bárány és Júda Oroszlánja. Ő az Élő Isten Fia, aki egyenlő Istennel. (Fil.2:6-8) A jelenleg immár Élő és uralkodó Király. Itt most már nem az az összevert, vérző, haldokló ember, hanem olyan fenséges, hogy János apostol a látványtól összeesett és olyan lett, mint egy halott. Emberi testünk nem tudja befogadni az Ő szentségét és királyi lényét. Így fog visszatérni újra a földre, de mielőtt megalapítja királyságát, meg fogja ítélni a földet. Ami számomra annyira elképesztő, hogy ítélete közben is ott lesz folyamatosan a kegyelme, szeretete, hiszen nem volt célja sosem az ember elpusztítása. De ahogy az Atya megígérte neki: „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil. 2:9-11)
Az újszülött Jézuska vagy a még kereszten függő ember már a múlté. A jelenben egy feltámadt Király várja, hogy az Atya engedélyt adjon neki arra, hogy Mennyasszonyát magához hívja. A jövőben pedig, a Nagy Nyomorúság idején kiönti majd haragja poharát mindazokra, akik elutasították Őt, akik megkeményítették a szívüket és úgy gondolták, hogy ők majd maguk válnak istenné.