Aminek hamarosan meg kell történnie - 126. RÉSZ

Tűz tava

Antikrisztus - tizenkettedik rész

Amikor krimit olvasok, néha nehéz megállnom, hogy ne lapozzak a történet végére, és ne olvassam el előre, hogy ki a gyilkos. Azt tapasztalom, hogy az Úr ellenben gyakran elmondja, hogy mi lesz a történet vége, mintegy bátorításként, ezzel is megmutatva mindenhatóságát és terveit. Az Antikrisztus életének a vége is meg van írva mind Dániel könyvében, mind pedig a Jelenések könyvében. 

Isten egy SZENT Isten, aki szereti a bűnöst, azaz minket, embereket, de nem tud közösséget vállalni a bűnnel. A bűnt gyűlöli. De nem robotokat teremtett, akiket arra programozott be, hogy Őt dicsőítsék. Embereket teremtett, szabad akarattal, aminek birtokában van lehetőségem eldönteni, hogy Vele akarom leélni az életemet vagy nélküle. De mivel Ő az Úr és a Mindenható, az élet játékszabályait is Ő fektette le. Vagyis, a döntéseimnek vannak következményei. Minden mögött pedig ott van Isten lényének mélysége, a Szeretet. (1Ján. 4:8) Ezért, ha elfogadom Jézus áldozatát és kérem bűneimre a bocsánatát, akkor mehetek majd halálomat követően oda, ahol Ő is van. A Vele való teljes és örökké tartó közösségbe. DE Jézus példázataiban sokszor előkerül az a hely, amit úgy jellemez, hogy “ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” (Mt.24:51) A Biblia ezt nevezi Pokolnak. Eredetileg Isten ezt a bukott angyaloknak készítette, akik fellázadtak ellene. De ha nem szeretnék Vele élni, akkor ezt elfogadja az Isten, és halálomat követően rám is az örök kárhozat, az Isten nélküli lét vár. Ez egy gyötrelmekkel, fájdalmakkal, és sírással teli hely lesz. Mindannyiunk életében, előbb vagy utóbb, eljön a pillanat, amikor véget ér földi életünk. MA még tart a kegyelem ideje, ma még el lehet fogadni Jézust személyes Megváltónak.    

A halogatás, a kivárás nem vezet semmi jóra. Tudom, sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy hiszem, ha látom! Erre van az Igében egy nagyon találó válasz, a Lukács evangéliumában, a gazdag és Lázár történetében. Itt Jézus arra mutat rá, hogy földi éltünk során döntjük el, hogy végül hol töltjük az örökkévalóságot. A gazdag, aki önző életet élt, ott találta magát a gyötrelem helyén, a tűzben, ahonnan nincs kiút.  “Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt (Lázárt) apám házához; mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! De az erre azt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” (Luk.16:27-31)

Aki ma nem dönt, annak nem biztos, hogy lesz holnapja. A szellemvilág valóságos és mindenkinek fel van téve a kérdés, hogy kinek mit hisz el? Ma is nagyon valóságos a megtévesztés ereje, de ez csak fokozódik, ahogy egyre fogy az idő. (2Thessz.2:7-12) 

Az Antikrisztus és a Hamis Próféta vége is az örök kárhozat lesz. A Jelenések könyvéből tudjuk, hogy mind a ketten a tűz tavába fognak élve belevettetni. A kénnel égő tűz tava az ítélet helye, a gyötrelem helye, a sírás helye, és a fogcsikorgatás helye. Onnan nincs menekülés, az a második halál.  

És láttam, hogy a fenevad meg a föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen, de foglyul esett a fenevad és vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette az ő nevében, amelyekkel megtévesztette azokat, akik a fenevad bélyegét magukra vették, és imádták az ő képmását: élve vettetett mind a kettő a kénnel égő tűz tavába. A többiek pedig megölettek a lovon ülő kardjával, amely a szájából jött ki, és a madarak mind jóllaktak az ő húsukból.” (Jel.19:19-21)

De nemcsak ők fogják ott tölteni az örökkévalóságot, hanem azok is, akiknek a neve nincs beírva az Élet könyvébe:

"És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. ha valakit nem találtak beírva a élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették." (Jel. 20:11-15)

Pál szavai alapján, a Nagy Nyomorúság időszakában Izraelben, nem sokan, csak Izrael népének egy harmada fogja felismerni, (Zak.13:8-9) hogy a magát istennek kikiáltó uralkodó, maga a Sátán lesz, aki hatalmát át fogja adni egy embernek. Haragja aztán fog megmutatkozni, amikor lesznek emberek, akik nem fogják őt imádni. A neki adatott teljhatalma miatt meg fogja ölni azokat, akik szembe mernek vele szállni. De Isten rövidre szabta ezt az időt. A 7 éves tombolás után, Dániel könyvében a következőket olvassuk a Fenevad végéről: véglegesen megsemmisül, végleg elpusztul, összetörik anélkül, hogy hozzányúlnának. (Dán.7:25-26; Dán. 8:25; Dán.9:27)  

Tartalomhoz tartozó címkék: utolsó idők