Aminek hamarosan meg kell történnie- 118. RÉSZ

1+2+½

Antikrisztus - ötödik rész

Gyakran idézzük Péter levelét, miszerint 1000 év olyan Istennél, mint egy nap és fordítva. (2Pét.3:8) Emiatt sokak szerint, a Bibliában szereplő számok, évek és évszámok nem igazán vehetőek komolyan, mert bár le van írva ez vagy az, de ezen elképzelés szerint más az isteni időszámítás és más az emberi megélése ennek. Illetve, a mai felvilágosult világunkban már ki hiszi azt el, hogy Isten megteremtette a világot és erre összesen 6 napra volt szüksége?! Az antikrisztusi uralkodásnak a hossza is hol napokban, hol években, hol pedig hónapok számában van megadva, ezzel sem segítve annak megértését, hogy akkor valójában mennyi időről is lesz szó.

A Nagy Nyomorúságnak nevezett 7 éves időszak meglepően részletesen van leírva, mind az Ószövetségben, mind pedig az Újszövetségben. Dániel próféta még az előtte álló jövőről prófétál, időszámításunk előtt 535-ből, a Jelenések könyve pedig már a Római birodalom idejéből származik, amikor már történelem volt a babiloni, a perzsa-méd és a görög birodalom. Mindezen birodalmak életében végig jelen volt a zsidó nép, hol távol saját földjüktől, hol pedig birtokba vett földjükön, de más népek fennhatósága alatt.

A negyedik birodalom kezdetének idejéről annyit látni a Szentírásból, hogy a volt Kelet- és Nyugat Római birodalom területének országaiban kellenek majd olyan királyok, vagyis uralkodók, akik tízen lesznek és valamilyen módon közösen fognak uralkodni, valamiféle egységes államformában. Illetve, az Igerészeket összerakva úgy tűnik, hogy Krisztus Menyasszonyának, az Egyháznak hirtelen eltűnése fog majd egy sor olyan eseményt elindítani, ami lehetővé fogja tenni az Antikrisztus nyilvános, politikai megjelenését. A Jelenések könyvének hatodik fejezetében olvasunk a pecsétek felnyitásáról, ahol az első pecsét feltörése ezen eseményre utal. Az elragadtatás időpontjáról, maga Jézus mondja azt, hogy csak az Atya tudja, (Mt.24:36) hiszen a Sátán az Édenkert óta készül a hatalomátvételre, és mivel ezt Isten tudja, így azt akarja, hogy ezek az idők a Sátánt is váratlanul érjék.

Dánielnek Gábriel mondja el a kijelentést, miszerint 70 hét van kiszabva Dániel népére és a szent városukra. Ebből lehet kiszámítani és meglátni, hogy a mai napig 69 hét már letelt, és az utolsó 1 hét, vagyis 7 év lesz az úgynevezett Nagy Nyomorúság ideje várat még magára. A 7 év kezdő időpontja egy békeszerződés megkötésével indul, melyet az Antikrisztus, mint a béke embere fog Izrael népével kötni. “Erős szövetséget köt sokakkal egy hétre….” (Dán.9:27) Politikai színre lépésekor ez a Krisztus helyébe lépő Gonosz, meg fogja tudni téveszteni mind a zsidó népet mind pedig az akkori világ embereit. Mint mindig, itt is hazugsággal, a békét ígérő szavaival fogja elhitetni mindenkivel, hogy a “megváltó” érkezett meg, aki békét hoz, rendet tesz abban a világban, amely az Elragadtatást követően káoszba süllyedt. De hatalmát és a kijelölt időt Istentől kapja, mert ez nagyon világosan kirajzolódik a Jelenések könyvében, hogy hatalom adatott neki: “És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.” (Jel.6:2)

És adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj, adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapon át;...” (Jel.13:5)

A negyedik királyság antikrisztusi uralkodásának utolsó 7 éve még két részre van osztva. Ennek a gonosz világ uralkodónak lesz egy olyan tette 3 és ½ évet követően, ami után  már semmi sem lesz ugyanúgy, mint előtte volt: “... de a hét közepén véget vet a véres- és az ételáldozatnak. A templom szegélyére odakerül az iszonyatos bálvány… ” (Dán.9:27)

Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen - aki olvassa, értse meg! – , akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, … Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok.” (Mt.24:15-22) 

Jézus sok mindent elmond ezekben a mondatokban tanítványainak. A béke embere, istennek kiáltja ki magát a jeruzsálemi templomban és “ott áll a Szent helyen”. Nem lesz más lehetősége a zsidó népnek, mint menekülni. “… az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.” (Jel.12:6) 

Jézusnak volt még egy fontos megállapítás, hogy az Örökkévaló, a választottak miatt le fogja rövidíteni ezeket a napokat. Mert ha nem így lenne, akkor amúgy nem maradna életben senki sem! János apostol pedig erről így számol be: ”Ekkor az angyal, akit állni láttam a tengeren és a földön, felemelte jobb kezét az égre, és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy nem lesz többé IDŐ (Nincs többé haladék), hanem azokban a napokban, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja: beteljesedik az isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak.” (Jel.10:5-7)

… jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.” (Jel.12:12)

A három és fél év végén, Jézus második eljövetele vet véget a Gonosz hatalmának. A megrövidült napok, a várakozás, a Bárány a földre és a hitetlen világra jogosan kiöntött haragját és ítéletét követően, “Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.” (Jel.1:7)    

Tartalomhoz tartozó címkék: utolsó idők