Aminek hamarosan meg kell történnie - 111. RÉSZ

Trónok

Közelednek az ünnepek. Ilyenkor elővesszük a karácsonyi történeteket, és újra olvassuk őket. Bennem az fogalmazódott meg, hogy Keresztelő János és Jézus születése kapcsán volt jó pár angyali megjelenés, meg Istent dicsőítő ének, amiket feljegyeztek az evangélisták az utókornak. Ezekben elég sok prófécia elhangzott. Nagyon nagy részük már beteljesedett, de vannak még kijelentések, amik nem. 

Gábriel arkangyal többek között ezeket is mondta Máriának. “Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának mondják majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákob házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége.” (Luk.1:31-33)

Jézus uralkodása még a mai napig sem kezdődött el. Most még nem uralkodik a Jákob házán. Jelenleg ott van, ahová halálát és Feltámadását követően felment: a Mennybe, ahol odaült az Atya jobbjára. “Ő (Jézus) ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült, és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá.” (Zsid.10:12-13) Ebben az Igeversben is benne van, hogy Jézus még vár. Születésekor, több, mint 2000 évvel ezelőtt az angyali kijelentésből tudjuk, hogy majd lesz egy trón, amit Jézus, Dávidnak a trónját, akkor fog majd elfoglalni, amikor Ő lesz a király itt a földön az 1000 éves királyságban. Ebbe Ezékiel próféta enged nekünk bepillantást: “Hallottam, hogy a templomból szól hozzám valaki - az a férfi pedig mellettem állt -, és ezt mondja nekem: Emberfia! Ez az én trónusomnak a helye és lábaimnak a helye, ahol Izrael fiai között fogok lakni örökre.” (Ez.43:6-7)

Jézus már a farizeusoknak is feltette ezt a kérdést, mintha találós kérdés lenne: “Mi a véleményetek a Krisztusról? Kinek a fia?” Ezt felelték: “Dávidé.” Majd újabb kérdést tett fel nekik: “Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által Urának, amikor ezt mondja: Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet. Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, miképpen lehet a Fia?” De senki sem tudott neki felelni egyetlen szót sem, és megkérdezni sem merte őt többé senki attól a naptól fogva.” (Mt.22:42-46)

Ezekből az Igeversekből látjuk, hogy ahhoz, hogy Jézus Dávid trónjára ülhessen, ellenségeit le kell győznie. “És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol, szeme tűz lángja, és fején sokágú korona és ráírva egy név, amelyet senki sem tud rajta kívül; és vérbe mártott ruhába volt öltözve. Ez a név adatott neki: az Isten Igéje. A mennyei seregek követték őt fehér lovakon, tiszta fehér gyolcsba öltözve. Szájából éles kard jött ki, hogy megverje vele a népeket: mert ő vasvesszővel fogja pásztorolni őket, és fogja taposni a mindenható Isten búsult haragjának a borsajtóját. Ruhájára és derekára az a név volt írva: Királyok Királya és uraknak Ura.” (Jel.19:11-16) Ez a leírás a Nagy nyomorúságot lezáró és az 1000 éves királyságot megnyitó esemény lesz, amikor Jézus másodszorra is megérkezik a földre, de már nem kisbabaként, hanem győztes királyként. A mennyei seregek pedig, akik követik őt, azok mi leszünk, Jézus Menyasszonya, a mennyei testünkben.

Ha már a trónokról írtam, igaz, nem a Trónok Harcáról, de lenyűgöző számomra, hogy a Jelenések könyvének negyedik és ötödik fejezetében, az Elragadtatást követően, a 24 vén is trónusokon ül, fehér ruhába öltözve, fejükön aranykorona. Csodálatos dicsőítés folyik, ahol a 24 vén leborul a trónuson ülő előtt, és imádják őt örökkön-örökké, miközben leteszik koronájukat a trónus elé. (Jel.4:4 és 10)  Ebben a folyamatos imádatban érkezik el a pillanat, amikor megáll a középen a Megöletett Bárány, aki az oroszlán Júda törzséből és átveszi a tekercset, mert egyedül Ő méltó arra, hogy átvegye és feltörje annak pecsétjeit. (Je.5:9)

A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!” (Jel.5:13)

Tartalomhoz tartozó címkék: utolsó idők