Aminek hamarosan meg kell történnie - 106. RÉSZ

Földbe hullott mag

Olvasom a barátok, közeli munkatársak, pásztorok, szolgálatvezetők visszaemlékezéseit és nézem a feleség videóját. Elszomorít Charlie Kirk mártír halála, de egyben le is nyűgöz mindaz, ami azóta történt. Eszembe jut róla Noé. Talán azért, mert Jézus mondta, hogy az emberi történelem utolsó fejezete nagyon fog hasonlítani az elsőre. Noé egyedül volt, az Isten hívta arra, hogy építsen egy bárkát és közben hirdesse Isten Igéjét, hogy jön az ítélet az akkori gonosz világra. Noé engedelmes volt, tette a dolgát, épített és közben hirdette az üzenetet. Végül azonban, a családját leszámítva, (meg persze az állatokat), nem vitt mást magával a bárkába. Mert az akkor élő emberek minden gondolata gonosz volt. Hallották az üzenetet, de nem érdekelte őket. Figyelmen kívül hagyták.

Szintet lépett a gonoszság, már ha lehet ilyet mondani. Ma, egy elvileg szabad országban erőszakhoz nyúlnak azok, akiknek nem tetszik a másik mondandója. Az elfogadást és megértést követelik maguknak, de ők nem adják ezt meg a másiknak. Gonoszság: amikor már nem látom a másik embert. Nem érdekel, hogy családapa és férj. Csak ne tudja tovább mondani azt, amit hirdet, mert "viszket a fülük."

Ilyenkor lép be a DE Isten. Csak úgy egyszerűen, de természetfeletti módon. “... ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz.” (Jn.12:24) “Amit vetsz, nem kel életre, míg előbb el nem rothad…” (1Kor.15:36)

Charlie egy konzervatív keresztény ember volt, aki ismerte és szerette az Urat és az embereket, az elveszetteket, a keresőket. Járta az USA államait és elérhető volt. Istentől kapott ajándékot arra, hogy a sötétben világító lámpásként ment az egyetemekre, szívesen beszélgetett vagyis inkább vitázott a fiatalokkal. Érdekelte, hogy mit kérdeznek, mivel küzdenek, még akkor is, amikor ez gyakran feszült szóváltás volt. Utolsó mondatai is összefoglalják, hogy ki volt ő, és mi volt a legfontosabb az életében. "Jézus Krisztus egy élő, igazi ember volt. Tökéletes életet élt. Keresztre feszítették, meghalt és a harmadik napon feltámadt. Ő az Úr és Isten mindenek felett." Egy fiatalember egy pontosan célzott golyója véget vetett Charlie életének. De látva az azóta eltelt napok eseményeit, elképesztő hatással van Charlie halála az emberekre. Ami leginkább meglepő, hogy nemcsak Amerikában, hanem szerte a világban. Tiszta hangja, elvei, kiállása, üzenete mindenkiben nyomot hagyott. Megelevenedik az Ige a szemünk előtt. Mert egy mag, amely meghalt, sokszoros termést hoz.

Charlie Kirk szolgálata, szavai, videói velünk maradnak. Mert az igazságot nem lehet elhallgattatni. Ha nem élt volna ilyen bátor és erőteljes életet, nem lenne a halála ekkora hatással az emberekre. Ő tudta, és élte, hogy Jézus arra hívta, hogy tegyen tanítványokká minden népeket. Az Úr szolgálata közben érte őt a halál, amit nevezhetünk a mai modern kor mártír halálának.

Sok kérdés van, hogy miért most, miért így, és miért pont ő. De a Mindenható Isten tudtával történt minden. Mert bár rengeteg a fájdalom és a könny, de nem tehetek én sem mást, mint hagyom, hogy hasson rám Charlie hűsége, elszántsága és élet szeretete. Mert tudom, ő már otthon van. Én is oda tartok, de még várnom kell. Jézus megígérte, hogy eljön értem, amikor az én időm is lejár. De addig az Úr dolgaival kell legyek elfoglalva. Ki kell, és ki is akarom használni azt a kevés időt, ami még hátra van. Mert az idők gonoszak. Az élet törékeny, a gonosz valóságos, és az Igazság pedig örökké él!

Tartalomhoz tartozó címkék: utolsó idők