Új ég és új föld
Ilyen az én Istenem - tizenegyedik rész
Régen mesélte valaki, hogy amikor minden reggel kinyitja a Bibliáját, mindig megnézi, hogy ott van-e még a Római levél 8. fejezete. Én most ehhez hozzátenném a Jelenések könyvének utolsó 2 fejezetét is.
Isten személyét vizsgáltam az egymást követő bibliai időszakokon át az elmúlt részekben, és eljutottunk az örökkévalóság kapujához. Arról nem szól itt az Ige, hogy hová lett a mostani földünk. Azt Péter apostol leveléből tudjuk, hogy tűzzel fogja Jézus elpusztítani. A Nagy Fehér Trón ítéletet követően János már az új eget és az új földet látja, melyet Isten teremt, hogy otthont adjon mindazoknak, akik Őt választották földi életük során. Azok vannak már csak itt jelen, akiknek a neve be van írva a Bárány könyvébe, azaz az Élet Könyvébe. János, megpróbál leírni valami olyasmi mennyei csodát, amire a földi szavak kevesek. Tudtam mindig is, hogy Isten kreatív, szereti a szépet és tökéleteset, és nagyon szeret teremteni. Életre kelteni a halottat, de leginkább a semmiből létrehozni egy lényegében teljesen újat. Lenyűgöz továbbá az, hogy annak ellenére, hogy tudja, hogy itt a földi életünk során mennyire be vagyok zárva a földi testbe, és az ezzel járó véges korlátok közé, mégis elhúzza nekünk a függönyt és megmutatja egy pillanatra azt, amire lelkünk legmélye vágyakozik. Ezt az új Jeruzsálemet járhatja körbe János apostol.
„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trónus felől: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” A trónuson ülő ezt mondta: „Íme, újjáteremtek mindent”. És így szólt: „Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak!” És ezt mondta nekem: „Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.” (Jel.21:1-7)
János egy hatalmas várost lát leszállni a mennyből, ami gyönyörűen fel van ékesítve. Az angyal megméri a várost, Jeruzsálemet, ami egy kocka, mert ugyanakkora a szélessége is, mint a magassága. Ha most megpróbáljuk elképzelni, akkora lesz ez a város, mint most Európa nagy részének területe. Minden, ami ma itt a földön drága nekünk, az benne van a város falaiban, a kapukon, az utcákon. “…a tizenkét kapu tizenkét gyöngy volt, a kapuk mindegyike egy-egy gyöngyből, és a város utcája színarany, mint az átlátszó üveg.” (Jel.21:21)
A leírásban a következő mondatok a legfontosabbak! Nincs szükség templomra, nincs szükség se napra se holdra, mert az Úr jelenléte lesz ott! Erre annyira vágyom! Amikor nem csak cseppek lesznek, nem csak pillanatok az Úr jelenlétében, hanem örökké… egyrészt felfoghatatlan, másrészt minden és mindenki egyszerre sóhajt fel. “A Lélek és a menyasszony így szól: „Jöjj!” Aki csak hallja, az is mondja: „Jöjj!” Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel. 22:17)
A következő képpel pedig már az 1000 éves királyságban is találkoztunk. Ez a folyó az élet vizének folyója, amely az Isten és a Bárány trónusából ered. A folyó 2 ága között van az élet fája, amely fa itt is tizenkétszer hoz termést, és levelei a népek gyógyítására lesznek. (Jel.22:1-2) Ez rejtély számomra, hogy miért lesz szükség gyógyításra az örökkévalóságban, de majd, ha már ott leszünk, lesz időnk megkérdezni. De az is lehet, hogy tudni fogjuk rá a választ kérdés nélkül.
Nagyon megható számomra a következő néhány vers. „Én, János, hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. De ő így szólt hozzám: „Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: az Istent imádd!” (Jel.22:8-9) Itt Jánost teljesen elragadják a látottak és spontán dicsőítésbe kezd, csak éppen az angyal előtt borul le. Az angyal pedig óriási kegyelemmel fordul felé, “emeli fel” és helyezi szemeit ismét Jézusra. Ez az angyal példa lett nekem arra, hogy én magam is szeretnék ilyen kegyelemmel fordulni testvéreim felé, ha látom, hogy imádatuk vagy tetteik nem az Úrra irányul.
Ennek a végső fejezetnek az utolsó versei komoly figyelmeztetést tartalmaznak. Az Úr mindig világosan megadja előre a kereteket, határokat, elvárásokat. Itt is egyértelmű és világos, hogy a János apostol által leírt szavak Jézus szavai, nem lehet félvállról venni és megvan és meglesz a következménye annak, ahogy Isten Igéjéhez viszonyulok.
“Én bizonyságot teszek mindenkinek, aki a prófécia eme könyvének beszédeit hallja: Ha valaki hozzátesz ezekhez, arra az Isten azokat a csapásokat bocsátja, amelyek meg vannak írva ebben a könyvben; ha pedig valaki elvesz e prófétai könyv igéiből, attól az Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben. Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: „Bizony, hamar eljövök”. Ámen. Jöjj, Uram Jézus! Az Úr Jézus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.” (Jel.22:18-21)