alázat

Latinul a Quadragesima, avagy a Negyvenedik, de ahogy mi ismerjük, a Nagyböjt. A legfontosabb böjt időszak a nyugati kereszténységben, de talán az egész keresztény világban. Ilyenkor, a hívők lelki felkészüléssel, bűnbánattal és önmegtartóztatással készülnek a húsvét misztériumának mélyebb megélésére. Ezt a negyvennapos időszakot Jézus pusztai visszavonulása ihlette, amikor – az evangéliumok tanúsága szerint – a Szentlélektől vezetve a sivatagban negyven napot töltött böjtölve és imádkozva.

„Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem.”

(Ézs 45,2)

Van azonban ennek a dolognak egy másik oldala is. A földi életünkben vannak olyan göröngyök, amelyek nem tűnnek el. Hiába a sok ima, hiába a böjt, a könyörgés, nem nyílnak meg ajtók, nem tűnnek el göröngyök. Látszólag nem! Eszembe jutott az Ige: "akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik." (Róm 8,28). Életem utolsó harmadában meg kellett tanulnom, hogy sok ércajtó nem nyílhat meg. Több oka is van, néhányat szeretnék megosztani, amit szívemre helyezett az Úr.

300 katona óriási túlerő ellen. Esélytelen a győzelmük, mégis harcolnak. Az ellenség győzelmét borítékolni lehetne. Spárta és Izrael történelméből is ismerünk ilyen történetet. A két történet viszont merőben különbözik.