További képek


A Könyvek - Erőm és énekem 2. (Biblia - RÚF)
Webár: 7.190-ft | |
Kiadó | Kálvin Kiadó |
Átlagos értékelés: | Nem értékelt |
|
Leírás
A Könyvek 2. Erőm és énekem (1Sám–Énekek)
Különleges formában vehetik kezükbe a Biblia szövegét azok, akik csak most ismerkednek a Könyvek Könyvével, és azok is, akik már jól ismerik azt. A hagyományos kiadások vers- és fejezetszámozása, valamint rövidebb szakaszai helyett nagyobb fejezetekben olvashatók a Szentírás könyvei, hogy a magunk tempójában, beosztásában, illetve nagyobb szövegösszefüggésekben olvashassuk az új fordítású Biblia (RÚF 2014) érthető, szabatos és mai magyar nyelven megszólaló szövegét. A könnyebb megértést segítik a nagyobb egységek fejezetcímei, valamint az egyes könyvek előtt olvasható rövid, tartalmi bevezetések is. A négyrészes sorozat mindegyik kötete olyan, mint egy-egy „nagyregény”, amely együtt rajzolja meg Isten „nagy történetét”. Ez a teremtéssel kezdődik, és Izráel, Jézus Krisztus, majd pedig az egyház történetén keresztül eljut az új teremtés csodálatos látomásáig, amelyben Isten új eget és új földet ad a hozzá visszatérő embernek.
Az Erőm és énekem címet viselő, második kötet Sámuel első könyvétől Eszter könyvéig tartalmazza a Biblia további történeti könyveit, amelyekben a letelepedett és magának királyt választó Izráel történetétől eljutunk a babiloni fogságig és az onnan való visszatérésig, az ország újjáépítéséig. Emellett Jób könyvétől a Zsoltárokon át az Énekek énekéig a költői és bölcsességirodalmi írásokat is ebben a kötetben olvashatjuk.
Vajon elbeszélhető-e az ember története Isten történeteként és – ami ugyanaz – Isten története az ember történeteként? Bizonyára erre a kérdésre született válaszul a Biblia, az Örökkévaló megszólalásait és csöndjét dokumentáló könyvek tüneményes gyűjteménye. Nemcsak írás, hanem beszéd, és nemcsak szöveg, hanem hang is. - Visky András
Ha egy történet színes, izgalmas, ütős, szívszorító, fordulatos és felkavaró, akkor érdemes újra meg újra elmesélni. Akárhányszor. Kisboltban, utcasarkon, templomban, kocsmában, oviban, asztalnál, erdőben, tengeren, hegycsúcson. Bárhol. Márpedig a Könyvek története ilyen. Isten beleszeret az emberbe, akit alkotott. Sok-sok kaland, csalódás és ármányos fordulat után találkoznak, egészen közel kerülnek egymáshoz. És aki igazán szeret, mindent odaad a másikért. Az életét is. Mert a Könyvek a mindent feláldozó életről szólnak. És többek, mint betű, mert ha szívünkben csíráztatjuk ezeket a szavakat, akkor mi is belépőt nyerünk az Életbe. Nem csak egy hétvégére vagy egy évre. Hanem örökre. - Lackfi János
A Könyvek 3–4. kötetének megjelenése szeptember második felében várható.
(Kálvin kiadó) 800 oldalas, keményborítós, védőborítóval (Méret: 15 x 23cm)
Paraméterek
Oldalszám: | 800 oldal |
Méret: | 15 x 23cm |
Kötés: | Keménytáblás |
Kiadás éve: | 2022 |