300
Majd ezt mondta Gedeonnak az Úr: Még ez a nép is sok. Vezesd le őket a vízhez, hadd tegyem próbára őket ott! Amelyikről azt mondom neked, hogy menjen veled, az menjen veled. De akiről azt mondom neked, hogy ne menjen veled, az ne menjen! Akkor Gedeon levezette a népet a vízhez. Az Úr pedig ezt mondta neki: Mindazokat, akik nyelvükkel nyaldossák a vizet, ahogyan a kutya nyaldossa, állítsd külön, meg azokat is, akik letérdelve isznak! És azok, akik nyaldosták a vizet, háromszázan voltak. A nép többi része letérdelve, kezét a szájához emelve itta a vizet.
Az Úr ezt mondta Gedeonnak: Ezzel a háromszáz emberrel, akik nyaldosták a vizet, szabadítalak meg benneteket, és adom a kezedbe Midjánt. A nép többi része pedig menjen haza!
Bírák 7, 4-7
Nem régiben arról beszélgettünk az egyik barátommal, hogy Gedeon és a Spártai 300 katona története között mennyi párhuzamot lehetne vonni. Nem sokkal később találtam is egy prédikációt pont erről, melyet Bolyki László tartott.
Jobban megvizsgálva a 300 katonát és a hatalmas túlerőt leszámítva nem sok hasonlóság van. Erre már akkor rájöhetünk, ha arra gondolunk, hogy Izrael népe győztesként tért haza, a Spártaiak viszont elpusztultak. Ez már önmagában megdöbbentő, mert emberi szemmel nézve ekkora túlerő ellen maximum a gyerekkoruk óta öldöklésre kiképzett Spártaiaknak lett volna esélye.
De van még különbség bőven: nézzük meg a hadvezért. A legendás Leonidász - igazi harcos, nem retten meg semmitől, tudja, hogy alkalmas a vezetői szerepre. Izrael élén pedig Gedeon, a legjelentéktelenebb családból. Komolyabb harci kiképzés nélkül. Gedeon, aki azután is kételkedik vezetői szerepében, hogy azt egy angyal parancsolta, vagy, hogy Isten természetfeletti jeleket mutatott neki.
Spárta története a szorosban végződhetett volna máshogy is. Akár le is győzhették volna ellenfelüket, hogy mindenki csodájára járjon mennyire hatalmas és félelmetes nép ez a Spárta. Izrael győzelme azonban nem ehhez vezetett. Helyette az élő Istent kezdték el csodálni Izraelben és a környező országokban.
Ismerjük be, Gedeon félelmei valósak voltak. Nem volt alkalmas vezetőnek, nem volt hozzá képesítése. De Isten pont ezért választotta őt. Ahogy kiválasztotta a beszéd hibás gyilkost, Mózest, a már túlkoros Ábrahámot, a túl fiatal Jeremiást, a Samáriai asszonyt, aki 5 férj után a 6. férfihoz hozzá se ment, a keresztényeket üldöző Pált, a vámszedő Mátét, téged és engem.
Ha dicsekszem a gyengeségeimmel dicsekszem. Mondja Pál. De miért? Azért, hogy Istené legyen a dicsőség. Ha félsz, hogy alkalmatlan vagy az előtted álló feladatra, akkor vagy igazán alkalmas. Mert mindenki tudni fogja, hogy ez nem a te érdemed, hanem Istené.
Nemrég részt vettem egy keresztény táborban. Az egyik étkezésnél egy olyan asztalhoz ültem le, ahol táborvezetők és más szolgálók ettek. Meséltek a tábori élményeikről és arról, hogyan használja őket Isten. Nagyon megtetszett a hitük, de el is keserített, mert én még nem tartok annál a lelkiségnél, amit bennük láttam. Tulajdonképp nem értem miért keseredtem el, hiszen elmondták, hogy amiket átélnek az egyértelműen az Isten műve. Ilyen nyomott hangulatban ültem be a következő alkalomra, ahol a következő igéről volt szó:
„Elég az a kegyelem, amelyet kaptál, mert erőm erőtlenséged által éri el a célját.”
2 Kor 12, 9
Az áhítat pont a legjobbkor jött, és segített megértenem, hogy Isten képes kipótolni a gyengeségeim.