| | |
   Főoldal » Katalógus » Összetett keresés » Keresés eredménye Kereső:
Good News - TOP 5
 1
 2 M.L. - Értékes vagy!
 3 Fehérke
 4 Biblia - EFO fordítás (virágos)
 5
OTP kártya elfogadás
Akiket Támogatunk
.
apa keresés eredménye
1-től 200-ig (összesen 200) Rendezés    név         ár        
Példázatos szavak, életes példák
Példázatos szavak, életes példák
Szerző:Fekete Károly

Fekete Károly - Példázatos szava, életes példák

Vonzó és megérintő az igehirdetések és írások, komoly szavakkal intenek felelős élethordozásra, a Krisztusban kapható új élet felé bátorítanak. Dr. Fekete Károly éppen húsz évvel ezelőtt kezdte meg lelkipásztori szolgálatát a Debreceni Nagytemplomi Református Egyházközségben. A prédikálás szeretete, az írott ige tisztelete, a szószék megbecsülése az első pillanattól kezdve el nem halványuló jellemzője lelkipásztori hivatásának. A Református Hittudományi Egyetem gyakorlati teológiai tanszéke vezetőjeként nemcsak elméletben tanítja a homiletika művészetének titkait, hanem szinte keresi azokat a lehetőségeket, amelyekben újra és újra Isten igéjét prédikálhatja – textussal, olykor textus nélkül, részletesen kibontva és egzegetikai alapossággal megmagyarázva a Biblia szövegét, olykor pedig néhány mondatba sűrítve egy-egy mély gondolatsort. (...) Vonzó és megérintő az igehirdetések és írások hangneme: komoly szavakkal intenek felelős élethordozásra, de sehol sem ostoroznak, elgondolkodtatnak, de sehol nem fenyegetnek, riogatás helyett sokkal inkább a Krisztusban kapható új élet felé bátorítanak. Bátran olvashatják olyanok is, akik talán már belefáradtak a folytonos számonkérés hallgatásába, és saját tökéletlenségükben elbizonytalanodva keresik az élethez valódi kapaszkodókat kínáló megerősítéseket.

(Kálvin) 168 old. ára: 990-ft

Ár: 990-Ft
Web ár: 891-Ft
Darab:

Bizonyítékok a ker. hit mellett
Bizonyítékok a ker. hit mellett
Szerző:McDowell, Josh

Josh McDowell - Bizonyítékok a keresztyén hit mellett

 - Hitvédelem a XXI. században - 

A szező legnagyobb és legelismertebb munkája.

 - Lehet-e gondolkodó ember keresztyén a XXI.században?

 - Megáll-e a keresztyénség a XXI. századi kritika előtt?

Josh McDowell klasszikus hitvédelmi könyve tényekre építve, régészeti bizonyítékok, kutatási eredmények, teológiai érvek segítségével válaszolja meg a kor keresztyénséggel kapcsolatos kételkedő kérdéseit.

Az ismert amerikai szerző 'A kereszténység: tévedés vagy történelem?' című előadás-sorozatához készített jegyzetgyűjteményének anyagát jelentette meg vaskos könyv formájában. A téma ugyanis rendkívül szerteágazó. A majd' ötven éves bibliakutatási és -oktatási tapasztalattal rendelkező McDowell végigveszi a kereszténységet érintő általánosan elterjedt félreértéseket, tévhiteket. Olyan nehéz kérdésekre kíván választ adni, amelyeket a kereszténység alapvető tanításaival kapcsolatban a kétkedők a legtöbbször fel szoktak tenni. A könyv négy fő részében igei alátámasztással, régészeti bizonyítékok, újabb teológiai gondolatok segítségével, de mindenképpen tényekre építve hoz fel érveket a Biblia, Jézus személye és a kereszténység védelmében. Minden fejezet előtt rövid, a tájékozódást segítő vázlat található az illető fejezet tartalmáról. Az egyes témák tömör kifejtése világosan tagolt alfejezetekben történik, kiemelve az útba igazító idézeteket, megjegyzéseket.

(Ker.Ism.A.) 747 old. keménytáblás, nagyalakú. ára: 4.500-ft

Ár: 4.500-Ft
Web ár: 4.050-Ft
Darab:

Találkozó Jeruzsálemben
Ár: 2.600-Ft
Web ár: 2.340-Ft
Darab:

Tanítványság
Tanítványság
Szerző:Marco de Leeuw

A misszióból és megszentelődésből álló kettős feladat nem egyes lelkes hívők hobbija, hanem az egyház létezésének alapja és Krisztus minden követőjének a kötelessége. Mit jelent Jézus tanítványának lenni? Hogyan lehet másokat tanítvánnyá tenni? Jézus feltámadása és mennybemenetele között többször is biztatta követőit arra, hogy tegyék az ő tanítványaivá az embereket. Ez a parancs mind a mai napig az egyházi élet alapját képezi. Viszont több kérdés is felmerülhet ezzel a feladattal kapcsolatban. Mit jelent Jézus tanítványának lenni, és miként valósulhat az meg a mai Magyarországon? Hogyan lehet másokat tanítvánnyá tenni? A szerző egy társadalmi körkép közlése után ismerteti az evangelizáció és a tanítványság biblikus alapját, és átfogó képet ad Krisztus követéséről. Gyakorlati segítséget ad ahhoz, hogy miként lehet az evangéliumot egy érdeklődő kívülállónak elmagyarázni. Végül útmutatást ad a tanítványság kiépítéséhez a gyülekezetben.

Ez a könyv nem fordítás. Bár a szerző holland származású, magyarul írta meg művét. A gyakorlati példák és alkalmazások is főleg a Magyarországon szerzett tapasztalataira épülnek. Ajánljuk ezt a könyvet azoknak, akik személyes életükben és gyülekezetükben nagyobb szerepet szeretnének adni a biblikus értelemben vett tanítványságnak. A könyvet kiscsoportos megbeszéléshez is lehet használni. Függelékben részletes leírás található arról, hogy hogyan lehet egy olvasókört létrehozni és vezetni. Ezenkívül tartalmaz egy alkalmakra lebontott, kész forgatókönyvet is. Ez a könyv útmutatást ad ezekben a fontos kérdésekben.

(Ker.Ism.A.) 230 old. ára: 1.500-ft

Ár: 1.500-Ft
Web ár: 1.350-Ft
Darab:

Olthatatlan szerelem
Olthatatlan szerelem
Szerző:Muzslainé Nagy Etelka

A szenvedélyes szerelem titkairól az Énekek éneke alapján
Az Énekek éneke a Biblia egyik legtitokzatosabb könyve. Salamon 3000 éve született művében a szerelemnek és a szövetségnek titkai vannak elrejtve. A szerző jóvoltából kibomlanak a rejtélyes történet szálai, s a „sztorin” túlmenően magunkat is megláthatjuk benne: mire vágyik a férfi és mire vágyik a nő?
A sokak által „csak” szerelmi dalok gyűjteményeként ismert bibliai könyv az Isten és az ember kapcsolatán túl lenyűgöző összefüggéseket tár fel Krisztus és a Menyasszony – az Egyház szerelméről is, amely minta számunkra, és segít megérteni a boldog és szenvedélyes teljes házasság titkait.
Napjainkban, amikor már minden második házasság válással végződik különösen fontos, hogy megértsük a több ezer éves, ám változatlanul aktuális és hasznos párkapcsolati tanácsokat, hogy a jól működő házasságok felfrissüljenek, és a már kihűlt házasságok is megújuljanak.
A könyv szerzője, Muzslainé Nagy Etelka tizenegy gyermek édesanyja. Férjével, Muzslai Gáborral együtt 2000 óta foglalkoznak házassággondozással, tanácsadással, coachinggal, és házasságra felkészítéssel, valamint gyereknevelési kurzusokat tartanak szülőknek. 2010 óta a 2=1 Házasmisszió kibővült csapatával együtt országszerte végeznek családsegítő munkát.
A családalapítás és a gyermeknevelés támogatása, valamint a családvédelem területén kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységük elismeréseként 2016-ban Pro Familiis díjjal tüntették ki őket.

(Magánkiadás) 276 old, ára: 3.500-ft

 

 

 

Ár: 3.500-Ft
Web ár: 3.150-Ft
Darab:

Pasztorálpszichológiai szempontok
Pasztorálpszichológiai szempontok
Szerző:Hézser Gábor

Elméletek és gyakorlati lehetőségek.  Az istentisztelet és a kazuáliák az egyház szolgálatának központi eleme. Az utóbbi évtizedben, a kultúrkörünkben bekövetkezett mélyreható változások tapasztalhatóak. A különbözö médiák hatására, akarva-akaratlanul változik az emberek érzékelő és megértő képessége. Ezek alól a hatások alól az istentisztelet látogató sem kivétel. A teológián belül széleskörű, sokrétű tájékozódás indult meg a közelmúltban: mit jelentenek ezek a változások az istentisztelet és a kazuáliák szempontjából? Hogyan hirdethető ma Isten Igéje úgy, hogy a gyülekezetet és az egyházhoz kevésbé kötödöket könnyebben elérje? Az Olvasó pasztorálpszichológiai tájékozódását kívánja segíteni az anyag. A pasztorálpszichológia olyan határtudomány, amely egyes tudományágak felismeréseit az egyházi gyakorlat számára törekszik hozzáférhetővé és alkalmazhatóvá tenni: mit kell figyelembe venni, pszichológiai, kommunikációelméleti, szociológiai szempontból ma akkor, amikor egy istentisztelet vagy kazuália előkészítésén munkálkodunk. Milyen szerepet játszik ezeknél az alkalmaknál a lelkésznő, a lelkész személyisége? Milyen feltételek mellett fejthetik ki teljesebben, pl. a kazuáliák őseredeti lelkigondozói hatásukat? Hogyan hatnak az egyes istentiszteleti elemek, milyen hatást érnek el különbözö liturgiai elemek, - és milyen kölcsönkapcsolatban állnak egymással? Egy pasztorálpszichológiai tájékozódás alapvetően nem felekezeti megkötöttségű, - mint integratív diszciplína itt is az egymást gazdagító, egymástól való tanulást szorgalmazza. Teszi ezt abban a reményben, hogy a konfesszionálisan szakképzett Olvasó maga dönti el, mely indításokat vesz igénybe a saját gyakorlata számára. Az egyes témakörökhöz, a jobb megértés érdekében, alternatív gyakorlati lehetőségek, istentiszteleti és igehirdetési formák kapcsolódnak a vázolt elmélethez. Ezek célja a gondolatébresztés. Az Olvasóra vár a feladat, hogy saját munkaterületének megfelelően tovább alakítsa a minta-példákat.

(Kálvin kiadó) 386 old. ára: 1.600-ft
Ár: 1.600-Ft
Web ár: 1.440-Ft
Darab:

A függőségtől az intimitásig
A függőségtől az intimitásig
Szerző:Pál Ferenc

Mitől válik egy találkozás meghitté, és egy kapcsolat bensőségessé?
Miben különbözik egy meghitt kapcsolat a társfüggőségtől? Tényleg igaz, hogy az intimitásból valakinek több kell, másnak kevesebb is elég belőle? Hogyan lehetséges az, hogy egyszerre vágyhatunk utána, és félhetünk is tőle? A meghittség egy varázslat, amivel néha megajándékoz az élet, vagy tehetünk is azért, hogy az intimitás magával ragadó élményeiben gazdag, tartós, bensőséges kapcsolatunk legyen? Minderre, és még sok más fontos kérdésre kaphatunk válaszokat ebből az izgalmas könyvből. Pál Ferenc. Első sikereit válogatott atlétaként érte el: húszévesen, még junior korúként felnőtt magyar magasugró bajnok lett. Kalandos spirituális útkeresés után, teológiai tanulmányai befejeztével 1996-ban pappá szentelték Esztergomban. Tíz éve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam és Jogtudományi Karának teltházas nagyelőadójában tart előadásokat hétről hétre lélektani és spirituális témákban, amiket ő maga egyszerűen csak alkalmaknak hív. A SOTE Mentálhigiéné Intézetének tanára, elsődleges szakterülete a segítő és lelki gondozói kapcsolat. Több mint egy évtizede vezet önismereti csoportokat többek között a Magyar Pszichodráma Egyesület keretében. Az utóbbi években sokan fordultak hozzá mint szociális és családsegítő lelki gondozóhoz párkapcsolati problémákkal, ami nem hagyta nyugodni, mert az itt-ott fellelhető válaszok nem bizonyultak elégségesnek kliensei számára. Ezért először egy alapos kutatómunka után, a szakirodalom alapján és saját személyes, szakmai tapasztalataira támaszkodva előadásokat kezdett tartani a témában, majd azokat tovább gondolva és kiegészítve született ez az eredeti írás, megőrizve valamit a hallgatóságot megszólító stílusból.

(Kulcslyuk) 288 old. ára: 3.150-ft

Ár: 3.150-Ft
Web ár: 2.835-Ft
Darab:

Vívódások - alkoholizmus
Vívódások - alkoholizmus
Szerző:Gombola András

 Egy alkoholista sportoló szabadulástörténete - 
Terápiás céllal kezdett hozzá a múltja feldolgozásához, de a végeredményt látva kiderült, hogy nemcsak önmagán, másokon is segíthetne tapasztalatai megosztásával. Gombola András így kezdi vallomása bevezető részét: „A szöveggel kapcsolatban olyan kérdések foglalkoztattak, hogy miért kellett mindezt leírnom, és mi volt a célom azzal, hogy ilyen nyíltan kiteregettem az életemet, azaz hogy mi történt a múltban, hogyan viselkedtem, hogy reagáltam le dolgokat... Ezeket mind fel kellett dolgoznom, végig kellett pörgetnem, mivel egy nagy gödörben voltam, halálközeli élményeken mentem keresztül az alkohol miatt.” Az egykori vívóbajnok talán maga sem tudta, mikor belekezdett élete történetébe, hogy a tolla egyszer csak ugyanolyan könnyedséggel szántja a papírt (Visky Anna a kézírásos szöveget kapta kézhez), amilyen fürgén a vívótőrrel bánt a többszörös bajnok, szatmárnémeti születésű vívó. Gombola András sodró vallomása többféleképpen is értékelhető: egyrészt érvényesül benne a segítő szándék a szintén valamilyen szenvedélybetegséggel küszködő sorstársak, illetve azok hozzátartozói irányában, másrészt mozgalmas regényként, korrajzként is olvasható. A szocializmus utolsó éveire felcseperedő sportoló mindenestől birtokba akarja venni az életet, az élvezetek halmozásának kényszere pedig már gyerekkorától kíséri, ebben mindenképp része van sajátos életformájának is. A sportolólétnek, a folyamatos sikereknek köszönhető a hamissá torzult énkép is, amit csak most próbál felülvizsgálni az önéletrajz írója. A vallomás zárásaként nem próbál szentenciákat megfogalmazni, mint aki mindentől megszabadult.
 
 A „szupersztár” életet élő Gombola Andrást esendő és reménykedő emberként látjuk viszont a könyv végén, aki nem szentenciákban mondja ki a tanulságot: az önismeret nagyon fontos, neki – például – az életét mentette meg. 
 
(Koinónia) 172 old. ára: 2.500 ft






AKCIÓ_2017
Ár: 2.500-Ft
Web ár: 1.750-Ft
Darab:

Páratlan helyzet - egyedülállóknak
Páratlan helyzet - egyedülállóknak
Szerző:Andrews, Gini

Gini Andrews - Páratlan helyzet
- Isten és az egyedülálló nő -

A "Páratlan helyzet" üdítő gyakorlatiassággal és közvetlen hangnemben közelíti meg azokat a kérdéseket, melyekkel minden egyedülálló nőnek szembe kell néznie ma, és azokat melyek kizárólag a keresztyénekre jellemzőek. Az élet szinte minden területe szóba kerül: hivatás, pénz, öltözködés, magányosság, szex, felkészülés a házasságra - hogy csak néhányat említsünk.
A szerző rávilágít arra, hogy a páratlan helyzet miként válik "páratlan helyzetté", nagy lehetőséggé mindazok számára, akik merik életük irányítását a Mindenség Urára bízni, aki szerető Mennyei Atyjuk is egyben. Annak ellenére, hogy a könyv a '70-es években íródott, s ez utalásokból gyakran felfedezhető, mondanivalója időszerűségéből semmit sem veszített. Sőt bizonyos kérdések (kábítószer, nyílt szabadosság a szexuális élet terén) nálunk most, az utóbbi néhány évben lettek igazán égető problémává.
Éljünk akár egyedül, akár házasságban, mindannyiunk küldetése, hogy szavaink mellett hiteles keresztyén életünkkel is állást foglaljunk és segítséget nyújtsunk sodródó kortársainknak. Gini Andrews korábban hivatásos zongoraművész volt, majd a svájci L'Abri Közösség fiataljainak lelkigondozója lett. A könyvben foglaltak mögött saját tapasztalatai állnak, hisz maga is hosszú évekig volt egyedül házassága előtt, s most ismét így él férje halála óta.

(Szentírás Szövetség) ára: 2.500-ft

Ár: 2.500-Ft
Web ár: 2.250-Ft
Darab:

Fiúk nevelése
Fiúk nevelése
Szerző:Dobson, James

Manapság gyakran merül fel a kérdés, hogy hol hibázik a társadalom a fiúk nevelése terén. Miért vallunk oly sokszor kudarcot fiaink jellemének fejlesztését illetően? Miért kerül válságba oly sok fiú? Milyen tulajdonságokat kell megpróbálnunk a fiúkba plántálni? Dr. James Dobson, a neves családszakértő, egyfajta térképet ad azok kezébe, akik a Teremtő akarata szerinti, lelkileg egészséges fiúkat szeretnének fölnevelni. Józan tanácsai valódi bátorítást jelentenek a szülőknek, akik a felelős, Istent tisztelő férfiak következő nemzedékét formálják.

- A fiúk tényleg alapvetően különböznek a lányoktól? S ha igen, miben?
- Milyen szerepet játszik a verseny egy fiú életében?
- Mi az apák feladata a fiúk nevelésében? Mi a helyzet az anyák szerepével?
- Hogyan segíthetnek a nagyszülők abban, hogy unokájuk megfelelő nevelést kapjon?
- Milyen hatást gyakorol a fiúkra korunk zaklatott életmódja?
- Mi a fiúk oktatásának legjobb módja?
- Milyen egyedi tanácsokat kaphatnak a fiukat egyedül nevelő szülők?
- Hogyan hat a fiúkra a válás?
- Mi okozza a homoszexulatisást, és meg lehet-e előzni?

Dr. James Dobson okleveles pszichológus, házassági, családsegítő és gyermeknevelési tanácsadó, szakmai pályafutását a gyermekek és a családok segítésének szentelte. A "Fókuszban a Család" szervezet alapítója és elnöke, amely szervezet a családok megőrzését tekinti feladatának. Több elnök mellett töltött be befolyásos tanácsadói szerepet családügyi kérdésekben az USA-ban.

(Ker.Ism.A.) 380 old. ára: 1.900-ft

Megjelent a könyv párja is: - "Lányok nevelése"  Rendelje most!

Ár: 1.900-Ft
Web ár: 1.710-Ft
Darab:

Áldást örököltek
Áldást örököltek
Szerző:Elliot, Elisabeth

MOST 20% kedvezmény!
Napjaink egyik legkedveltebb és legnagyobb tisztelettel övezett keresztyén írója kínál értékes tanácsokat ahhoz, hogyan alapítsunk keresztyén családot és hogyan építsük a keresztyén otthont. Elisabeth Elliot több fontos kérdésről mondja el gondolatait és tapasztalatait:

A BIZALOMRÓL "A gyerek Istenbe vetett bizalmának megalapozása szülei szavába vetett bizalmával kezdődik."
A FEGYELMEZÉSRőL "Nagyon fontos az alkalmas időpont, a megfelelő hely és az illő hang megválasztása."
AZ UDVARIASSÁGRÓL "Az udvariasság egyszerű, de divatjamúlt tulajdonság. Az ember tegye meg másokkal azt, amit maga is szívesen venne másoktól."
A PÉLDAMUTATÁSRÓL "Akár jó, akár rossz példát mutatnak a szülők, sokkal nagyobb befolyást gyakorolnak a gyerekre, mint azt fel tudjuk mérni."

Elisabeth Elliot a Szentírásból merít, de felhasználja azokat a megfigyeléseit is, amelyeket az amerikai családok életéből az elmúlt negyven évben szerzett. Saját neveltetéséből és abból az otthonból is levonja tapasztalatait, amelyben felnőtt, hogy továbbadja számunkra azokat az elveket és értékeket, amelyek a keresztyén otthon és család megteremtéséhez szükségesek. A könyv nem csupán kézikönyv a gyerekek neveléséhez, sem a családi élet bibliai alapjainak elemzése, hanem a szülők és gyerekek együttélésének számos területével foglalkozik: leírja az otthon örömeit, a közösen megélt bajokat, győzelmeket és tragédiákat, a nehéz döntéseket és a gazdag jutalmat.

(Jó Hír) 315 old. ára: 2.400-ft   helyett, csak: 1.920-ft

Ár: 2.400-Ft
Web ár: 2.160-Ft
Darab:

Gondolatok a férfiakról
Ár: 1.700-Ft
Web ár: 1.530-Ft
Darab:

Szeretet és Tisztelet
Szeretet és Tisztelet
Szerző:Eggerichs, Dr.Emerson

Dr. Emerson Eggerichs - Szeretet és Tisztelet

Amire a feleség leginkább vágyik / Amire a férjnek alapvető szüksége van -

EGY könyv a Házasságról, amely MÁS, mint a Többi!

A feleséget mindenekfelett a szeretettség iránti vágy vezérli. Amennyiben ez a szüksége betöltésre kerül, boldognak érzi magát. A férjet mindenekfelett a tisztelet iránti vágy vezérli. Amennyiben ez a szüksége betöltésre kerül, boldognak érzi magát.
Ha azonban a fenti szükségek bármelyike is betöltetlen, a hátasságban eluralkodik az őrület! Ez a könyv világosan elmagyarázza, hogy a házasfelek, miért reagálnak negatívan egymás felé, illetve tanácsokat ad, hogyan lehet az ilyen konfliktusokat gyorsan, egyszerűen, bibliai módon kezelni.
Dr Emerson Eggerichs és felesége, Sarah több mint három évtizednyi lelkészi és tanácsadói szolgálat tapasztalatainak birtokában, továbbá elmélyült tudományos és bibliai kutatómunka eredményeképpen Amerika-szerte nagy sikerrel ismerteti meg a feltétel nélküli szeretet és tisztelet üzenetét. Sok száz házaspár kezdett másként gondolkodni egymásról, továbbá új módon kommunikálni és sokkal pozitívabban viszonyulni a másikhoz.
Milyen házasságot szeretnél? Olyat, amelyre a felek kölcsönös nagyraértékelése a jellemző? Amelyben a békesség, megértés, valamint őszinte, bizalmas viszonyulás uralkodik? Szeretnéd, ha a házasságod arra a minőségre emelkedne, amilyenre azt Isten eltervezte? Akkor nektek is a szeretet és tisztelet alapjára kell építkeznetek!

(Patmosz) 389 old. ára: 2.700-ft

 

 

 

Ár: 2.700-Ft
Web ár: 2.430-Ft
Darab:

A férfi útja - I.rész
A férfi útja - I.rész
Szerző:Rohr, Richard

Rohr munkásságának egyik súlyponti témája a férfiak családban és társadalomban betöltött szerepének napjainkra világszerte kibontakozott válsága, a hiteles férfimagatartás visszaszorulása. A megoldási lehetõségek fölvázolásában elsősorban a Szentírásból kiolvasható tanításokra támaszkodik. Jelen kötetünk, amely elsõ Magyarországon megjelenõ műve, e témában tartott előadás-sorozatát tartalmazza.

„A nemek hagyományos szerepének zavara az egész fejlett világban érzékelhetõ jelenség, és hazánkban is »eltűnnek« az apák – és nem csak a csonka családokból. Születésünktől kezdve meghatározó életünkben a női nem gondoskodó jelenléte úgy a családban, mint azon kívül. Az apák – ha egyáltalán vannak – dolgoznak, ügyeket intéznek valahol, vagy ha éppen otthon vannak, akkor is feszültek, fáradtak, nem találják a helyüket, és állandóan hibáztatnak valakit. Ez a nőkre is egyre nagyobb terhet ró. Elfásulnak, mozgalmakat alapítanak és unják a hisztérikus férfiakat. A gyermekeink pedig leveszik a mintát, és épül a jövõ. Hogy mi idézte elő ezt a helyzetet? Egyéni sorsok és válaszok keresik a közös szavakat. Richard Rohr meglátásait, gondolatait fontos segítségnek tartom a párbeszédhez, és remélem, hogy könyve sokunk számára mintegy előszóként szolgál ehhez.” (Zöldy Pál, Férfisátor közösség ) 

Richard Rohr ferences rendi szerzetes. 1943-ban született, az Egyesült Államokban élõ, német anyanyelvû család gyermekeként. 1971-ben alapította meg az „Új-Jeruzsálem” katolikus közösséget Cincinnati-ben, majd hosszú ideig annak vezetőjeként tevékenykedett. 1987 óta az Új-Mexikó állambeli Albuquerque-ban él, ahol az „Akció és elmélyülés” keresztény centrum munkájában vesz részt. Gyakran látogat Európába is. Lelkigyakorlatokat, kurzusokat vezet, előadásokat tart, könyvei az Egyesült Államokban és Németországban egyaránt népszerűek.

(Ursus kiadó)  ára: 1.900-ft
 

 

Ár: 1.900-Ft
Web ár: 1.710-Ft
Darab:

A férfi útja - II.rész
A férfi útja - II.rész
Szerző:Rohr, Richard

Richard Rohr - A férfi útja  - II.rész

A férfi útja című, Richard Rohr előadás-sorozatát tartalmazó könyv 2001-ben jelent meg kiadónknál, és nagy sikert aratott. A mostani – természetesen önállóan is olvasható – kötet írásai érettebb és teljesebb formában, egyúttal szerteágazóbban bontják ki az ott felvetett gondolatokat, és a férfi életútjának szinte minden területét körüljárják.

A harcos, a vezető, a mágus, a szerető és az apa szerepei egyaránt terítékre kerülnek, de szó esik a gyakran gyermekkori problémákra, például apahiányra visszavezethető szerepzavarokról is. Ez a könyv a férfiakról szól, elsősorban férfiaknak. Méghozzá őszintén, ami nem véletlen. Mert az igazság kimondása hagyományosan inkább a férfiak dolga – lenne. De sokszor nem tesszük. Ostobaságból, gyengeségből, kényelmességből, haszonlesésből… És aztán ott állunk egy beszennyezett világban, átitatva hazugsággal, és már nem is vesszük észre, hogy hazudunk. Sőt a »köz-hazugságot« tovább görgetjük, és megpróbáljuk átadni a fiainknak. Nem csoda, hogy nem bíznak bennünk. Igazságokra és rendre vágynak. És ha apáiktól nem kapják meg, akkor máshol fogják keresni… Persze nem könnyű manapság őszinte férfinak, apának lenni. Közösség nélkül nem megy. Magányosan majdnem lehetetlen vállalkozás felszámolni az önszeretet hazugságait.

Richard Rohr kezdetektől fogva közösségekben méri magát, és közösségek által megélt igazságokról beszél. Hazájában, az Egyesült Államokban ferences rendi szerzetesként, majd az Új Jeruzsálem Közösség lelkipásztoraként, később a Cselekvés és Elmélkedés Központ vezetőjeként gyűjtötte, nemesítette tudását a férfi és a női lelki identitásról, annak különbségeiről. Amikor személyesen is megismerhettem, lenyűgözött a hiteless

Ár: 2.200-Ft
Web ár: 1.980-Ft
Darab:

Ifjúságépítők - kézikönyv
Ár: 2.880-Ft
Web ár: 2.592-Ft
Darab:

A hitélet gyermekbetegségei
A hitélet gyermekbetegségei
Szerző:Brandenburg, H.

"Mi most született csecsemők "- így fogalmaz Péter, a tapasztalt apostol a Jézus számára újonnan megnyert keresztyénekről. Vagy törvényeskedésbe esünk, vagy pedig saját eszközökkel igyekszünk a Szent Szellem hatását felfokozni...  Kiváltképpen kétféle veszély fenyeget csaknem mindnyájunkat a hit első lépéseinél: - vagy túlságosan aggodalmaskodunk és kemények leszünk önmagunkhoz, hogy a célt el ne tévesszük: ekkor törvényeskedésbe esünk. Vagy pedig saját eszközökkel igyekszünk a Szent Szellem hatását felfokozni, és mohón figyelünk minden olyan hangra, amely nekünk még többet ígér annál, mint amit a hit a megtérő számára ad: ilyenkor elveszítjük józanságunkat, és "rajongásba" esünk.

Mindkét elhajlás oly kézenfekvő, hogy szinte meglepő lenne, ha valakit ezek nem kisértenének meg. Ha a törvényeskedés nem csupán átmeneti állapotot jelent - mint egy bárányhimlő -, vagy a rajongás krónikussá válik, ilyenkor a baj minden bizonnyal nem kicsi.

A kezdők számára a könyvben tárgyalt kérdések annyiban nehezek, amennyiben mindkét tévút követői látszólag a Bibliára hivatkoznak. Mind a törvényeskedőknek, mind a rajongóknak az a vágyuk, hogy Krisztus által megerősedjenek Isten követésében. Ezért lehet mindkét elhajlást éppen a legbuzgóbb keresztyének között megtalálni!
Ezeket az embereket azonban élesen figyelik a világ szereplői, és magatartásuk veszélyeztetheti igaz bizonyságtételüket. A világ kifejezetten csak igaz, hiteles emberek keres és fogad el. Se törvényeskedő, se furcsa "rajongó" keresztyéneket sem akarnak hitelesnek elfogadni. Mert utánuk ítélik meg a "keresztyénséget": az igaz-e, vagy torzkép?
Erről szól e nagyszerű könyv:
- Mi a törvényeskedés? - és mi a torz "rajongás"?

(Evangéliumi kiadó) 110 oldal. ára: 800-ft

Ár: 800-Ft
Darab:

Az ifjúsági munka első két éve
Az ifjúsági munka első két éve
Szerző:Fields, Doug

Személyes és gyakorlati útmutató a helyes kezdéshez -  Ez a könyv nem arról szól, hogyan másold le Doug Fields első két évét; hanem arról, hogyan hozz jó döntéseket, hogy életben maradj, és egészséges ifjúsági munkás legyél hosszú távon, akármi is a szereped – önkéntes segítő vagy ifjúsági vezető.” Doug Fields
A szerző gondolatait – de legfőképpen a szívét – az új ifjúsági munkások sajátos szükségletei foglalkoztatják. Úttörő művével örökre megváltoztatta az ifjúsági munka világát. Szeretett újoncai iránt érzett szenvedélyét, látását és meglátásait beleöntötte ebbe a könyvbe, amit most a kezedben tartasz. Az ifjúsági munka első két éve kétségkívül a legátfogóbb kézikönyv nem csupán ahhoz, hogy életben maradj, hanem hogy kivirulj szolgálatod legkritikusabb szakaszában.
Jól ismert bölcsessége és humora segítségével – mintha egy hosszú, nyugodt étkezés közben társalognál vele – a szerző lefegyverzően mesél történeteket és elveket több mint húsz éve tartó ifjúsági munkássága sikereiből és kudarcaiból. A könyv végén gyakorlati tanácsok kincsesházát tárja elénk, mindezt abban a reményben, hogy az új ifjúsági munkások kevésbé rögös utat járhatnak be, és valóban hosszú életűek lehetnek egy olyan gyülekezeti kultúrában, amely sokszor megrágja és kiköpi őket.
Olyan lényeges témákat érint, mint például:
Csüggedés leküzdése / Szilárd lelki alap / Hatékony kapcsolatok építése a fiatalokkal / Konfliktusmegoldás / Szolgálat a szülők és családok felé / Úttörő változások / Együttmunkálkodás önkéntesekkel / Reális munkaköri leírás megalkotása / ....... és még sok más! Erre a könyvre feltétlenül szükségük van az új ifjúsági munkásoknak, önkénteseknek, a teológiai tanároknak és diákoknak, vezető lelkipásztoroknak, presbitereknek, gyülekezeti vezetőségi tagoknak – még a tapasztalt ifjúsági munkásoknak is, akik szervezetlen keretek között dolgoztak eddig, és most azt kérdezik: „Mit hagytam ki? Mit tanulhatok még?”
Az ifjúsági munka első két éve sosem könnyű. De sose félj! Doug buzgón biztosít bennünket: „Tarts ki! Útban a remény!”

(Új Remény Alap.) 374 old. ára: 2.480-ft
Ár: 2.480-Ft
Web ár: 2.232-Ft
Darab:

Istenem, mi ez a lárma?
Istenem, mi ez a lárma?
Szerző:Smelka Sándor

Smelka Sándor - Istenem, mi ez a lárma?!
- Avagy, kegyes napok karácsonytól újévig -

"- Balázs, ébredj! - valaki eszeveszetten rázott. - Balá-á-ázs!! Próbáltam nem tudomást venni az egészről, de az illető már annyira rázogatott, hogy attól féltem, menten agyrázkódást kapok. Kénytelen voltam felébredni. Vanda állt az ágyam mellett. - Mi van? - Gyere le, beszél a csapod. Adás van!! - Nem érdekel! Különben is: a mosdóm beszél, nem a csapom - morogtam álmosan, és a másik oldalamra fordultam."
Balázs, vagyis hát Kapossy testvér, a középkorú történelemtanár, kétgyermekes családapa, aktív gyülekezeti tag persze nem ússza meg ilyen olcsón. Nemcsak az ágyból kell kiszállnia, hogy meghallgassa az adást, hanem az ünnep- és hétköznapok rutinjából is, amikor észrevétlenül egyre átláthatatlanabb fal épül köré még a családján belül is. Hát még az utcájában - a Sövény utcában -, ahol mindenki jól ápolt sövénykerítésekkel határolja el életterét és magát a szomszédjaitól. Balázs tehát - ha akarja, ha nem - kiszáll a rutinpályáról, aminek eredménye sok-sok meglepő találkozás: Ödön bácsival, a feleségétől rettegő öregemberrel, Lubánszky nénivel, akinek a szívében nem csak imádott macskái férnek el, Vandával, a hóesésből váratlanul betoppanó ifjú unokahúgával, vagy a lakóotthon sérült fiataljaival, akik szeretetéhsége, ragaszkodása elől nem húzódhat sövény mögé az ember. Úgyis átlátnak rajta. 

(Parakletosz) 160 old. ára: 1500-ft

Ár: 1.500-Ft
Web ár: 1.350-Ft
Darab:

Action Bible
Ár: 1.490-Ft
Web ár: 1.341-Ft
Darab:

Lányok nevelése
Lányok nevelése
Szerző:Dobson, James

A lányok alapvetően mások, mint a fiúk? Ha igen, másként is kell nevelni őket?
Bárki is mondta, hogy a lányok "cukorból és szirupból" vannak, még nem találkozott az én kamasz lányommal! Tinédzser lányom mintha érzelmi hullámvasúton utazna. Az egyik percben lelkesen szeleburdi, a másikban mogorva és visszahúzódó.
- Normális ez?
- Mint anya, szeretnék a lányom legjobb barátnője lenni. Miért nem sikerül?
- Apaként hogyan befolyásolhatom a lányom jellemét és döntéseit?
- Hogyan járulhatnak hozzá a nagyszülők lányunokájuk egészséges neveléséhez?
- Hogyan hat a lányokra szüleik válása?

Kortársak nyomása, táplálkozási zavarok, szerelem és szex, iskolai követelmények, életcélok - csak néhány példa a lányokra váró mai kihívások közül, melyekkel egyre fiatalabb korban szembesülnek. Hogyan vezessük végig lányunkat a nővé válás útján? Függetlenül attól, hogy még babázik vagy már a viharos tinédzserkorban jár, érzi-e, hogy ő a mi megbecsült és szeretett lányunk?
Dr. James Dobson, a gyermeknevelés széles körben elismert szakértője elkészítette a Fiúk nevelése c. könyvsiker régóta várt kiegészítőjét, a Lányok nevelését, melyben a legfrissebb kutatások alapján, a rá jellemző józan megközleítéssel segít szembenéznünk annak a feladatnak a kihívásaival, hogy lányainkból erős, egészséges és magabiztos, sikeres nőket neveljünk.
 
(Ker.Ism.A.) 420 old. ára: 1.900-ft
Ár: 1.900-Ft
Web ár: 1.710-Ft
Darab:

Engedd el a gyeplőt, és élvezd...
Engedd el a gyeplőt, és élvezd...
Szerző:Sanford, Tim

Hogyan szabadíthatod fel kamasz gyermekedet (és önmagadat)! Fedezd fel a ketrec nélküli gyereknevelés örömét! Beléd sulykolták: Muszáj elérned, hogy a gyerekeid élete helyesen alakuljon! Ha nem, mit fognak gondolni rólad? Vagy ami még rosszabb: miféle katasztrófa vár rád, ha a gyermeked a rossz utat választja?
Megpróbálod kézben tartani a végeredményt. Otthonodat erődítménnyé alakítod, megtöbbszörözöd a szabályok számát, vagy azonnal ugrasz, hogy „rendbe hozd” a dolgokat, amint kamasz gyereked ostobán dönt valamiben. Kikészülsz az aggodalmaskodástól, gyermekedet pedig sikerül teljesen elidegenítened.
Pedig az igazság az, hogy nem tudod elérni, hogy gyermeked élete helyesen alakuljon. Még csak nem is a te dolgod ezt elérni. Valójában igazi szülői feladatod ennél sokkal boldogítóbb, kellemesebb és megvalósíthatóbb.
Hagyd, hogy Tim Sanford, a tapasztalt szakember és szülő, megmutassa, hogyan szabadulhatsz meg tinédzsered jövőjével kapcsolatos félelmeidtől – és hogyan engedheted el a gyeplőt, ami soha nem is volt a kezedben. Felfedezheted az igazságot arról, hogyan neveli Isten az Ő gyermekeit, és ez szabaddá tehet téged.
Így válhat az otthonod csatatérből a szabadság melegágyává a magad és tini gyermeked számára. A gyeplő kezd kicsúszni a kezedből – és szerintünk élvezni fogod!
„Sok szülő – merő jóindulatból – erős kézzel tereli gyermekeit a biztonság, a siker és a spiritualitás felé. Ez azonban árt a kapcsolatnak, a szabályok kapcsolat nélkül pedig csak lázadáshoz vezethetnek. Akár a vitatkozásban égtél ki, akár abba fáradtál bele, hogy saját hibáitól próbálod „megmenteni” a gyermekedet, Tim Sanford sokkal jobb utat tud. Ideje „elengedni a gyeplőt” – és újra örülni a fiadnak vagy lányodnak.” - Josh McDowell, szerző és előadó

(Új Remény Alapítvány) 216 old. ára: 2.200-ft

Ár: 2.200-Ft
Web ár: 1.980-Ft
Darab:

P.B. - Istenember - CD
P.B. - Istenember - CD
Szerző:Pintér Béla

"Saját szerzésű dicsőítő dalokat legutóbb szinte napra pontosan 11 éve, a Tegnap, ma és mindörökké c. albumon adtam ki utoljára. Egy évvel ezelőtt elérkezettnek láttam az időt a folytatásra. Sorra születtek a dalok, egy jó projekt csapat is összeállt, így néhány egyeztetés és átbeszélés után belevágtunk. A kb. 20 lehetséges dalból végül 12 került fel a korongra. Legtöbbjük még sosem hallott ének, de van néhány, ami már elterjedt, és sok gyülekezetben része a dicsőítésnek.
A lemezen hallható dalok Jézus Krisztus felülmúlhatatlan személyét állítják középpontba. Ő tökéletes Isten és tökéletes ember is volt egy személyben.Az, hogy Isten emberré vált, bemutatva nekünk milyen lehet az ember, ha Krisztusban van, teljesen rabul ejtette a szívemet. Az énekek nagy része erről a csodáról szól." - Pintér Béla

DALOK:
1. TÁNCOL A MENNY! (felújított, átszabott formában. A 2011-es Ez az a nap!-on debütált ez az újragondolt változat. )
2. A FORRÁSNÁL "...a Forrásnál szívem inni kér, Élő Víz fakad, s ömlik rám. A Forrásnál lelkünk összeér, újra az vagyok, akinek álmodtál..."
3. HÁTRAHAGYTÁL MINDENT "Odaadtad mindened, nem tartottál semmit vissza, véreddel megmostál, így lettem kristálytiszta!"
4. RÉGI KERESZT "Az a régi kereszt, mindent visz az életemben, Isten ott vérzett értem."
5. NINCSEN MÁS "Minden álmom, és vele együtt a hitet adó remény, és minden, amit az életben egy lapra tettem fel én, Rólad szól, Érted csinálom!"
6. ÖRÖKKÉVALÓ "Dicsőségbe és fénybe öltöztél Jézus, királyságod örökké áll. Neved ereje átformálja népünk, Jézus, az egész Föld csak szavadra vár."
7. SEMMI NEM VÁLASZT EL "Országod polgára vagyok, az arcom miattad ragyog! Az arcom miattad ragyog!"
8. ÚR JÉZUS "Elrejtettél kegyelmedbe, senki nem ragad ki onnan, célt adtál az életemnek, tudom, szíved értem dobban."
9. EREDETI EMBER "Átölelsz újra, én meg válladhoz bújva elmerülök benned, s vagyok, aki mindig is voltam: Eredeti Ember."
10. ISTEN ARCA "Isten emberré vált, hagyta, hogy meglássuk arcát. Ő, aki örök trónon ül, kilépett a függöny mögül."
11. MÉLTÓ "Tövisekből fontunk csúfos koronát, hátadon viselted korbácsunk nyomát. A világmindenség döbbenten néz, érthetetlen, ami történt, Isten vérzik az emberért!"
12. HÚS VÉR TEMPLOM "Ez a hús-vér templom Téged dícsér, szívem minden húrja Rólad muzsikál!"

(Magánkiadás) CD ára: 3.650-ft

Ár: 3.650-Ft
Web ár: 3.285-Ft
Darab:

Sorsfordító pillanatok
Sorsfordító pillanatok
Szerző:Johnson, Bill

Hétköznapi emberekről, akik találkoztak Istennel. Aztán pedig megváltoztatták a világot!
A Sorsfordító pillanatok magával ragadó bepillantás Isten meglepő módszereibe, melyek által hétköznapi embereket használt a történelem megváltoztatására. Ugyanakkor túlmutat a történelmen – megvilágítja a jelent, és felfedi a jövőt. Ez a prófétikus szellemiségű könyv föltárja, hogy Isten miként kíván működni mindannyiunk életében, hogy beteljesítse terveit ma, holnap és az eljövendő évek során. A szerző sok jól ismert ébredési vezető jellemvonására és munkájára vet fényt – John Wesley, Charles Finney, Dwight L. Moody, Maria Woodworth-Etter, Carrie Judd Montgomery, Smith Wigglesworth, John G. Lake, Evan Roberts, Rees Howells, Aimee Semple McPherson, Kathryn Kuhlman, Randy Clark és Heidi Baker ezek a személyek. Kifejti, milyen hatással lehetnek ma az életünkre, miközben az élettörténetükön keresztül feltáruló életeket megváltoztató igazságokra reagálunk. Erő van abban, ha megismerjük olyan férfiak és nők életbizonyságait, akik egy sorsfordító pillanatban megtapasztalták Istent, és az életükre vonatkozó páratlan elhívásra igent mondtak. Arra ösztönöz ez az erő, hogy oly módon szomjazzunk Isten után, ami bennünket is összehoz Vele, s az a találkozás azután a „lehetetlen” világába röpítsen bennünket, és képessé tegyen arra, hogy nagyobb mértékben betöltsük, amire rendeltettünk. 
(Immanuel Alap.) 348 old. ára: 3.450-ft 
Ár: 3.450-Ft
Web ár: 3.105-Ft
Darab:

Társtaláló
Ár: 2.500-Ft
Web ár: 2.250-Ft
Darab:

Poros úton, mezítláb
Poros úton, mezítláb
Szerző:Mittelstaedt, E.

- a Lydia magazin alapítójának lebilincselő és bátorító története -
Elizabeth Mittelstaedt a Lydia magazin alapítója már gyermekként sokat hallott Jézusról, és bár fiatalon újjászületett, az élet igazán kemény, embert próbáló küzdelmeit mégsem tudta elkerülni.
Egy kis vajdasági, magyarlakta faluban nőtt fel a kommunizmus ideje alatt, ahonnan tizenhét évesen Ausztriába disszidált (a szülei tudta nélkül) a szabadabb élet reményében. Ami azonban ott várt rá, sokkal inkább rémálomnak nevezhető. Ez után az első, fájdalmas csalódással járó ?kaland? után fedezte fel Isten megbocsátó szeretetét... A ?Poros úton, mezítláb? című önéletrajzi könyve végigvezeti az olvasót nagy kitérőkkel teli utazásán: a poros kis falu egyszerű tanyájától egészen élete álmának beteljesedéséig, hogy az egész világot elérje a nyomtatott szó erején keresztül. Ebből az izgalmas, inspiráló könyvből megtudhatjuk hogyan is vált a ceruzáját becsben tartó, egyszerű kislányból egy vezető keresztény magazin alapítójává és főszerkesztőjévé, aki világszerte százezrek életére van hatással ma is.
?Amikor szemügyre veszem a cipők sorát, melyeket életutam egy-egy szakaszában hordtam, látom, milyen messzire is jutottam. Nagy mélységeket és szívfájdalmakat is megtapasztaltam? ám még nagyobb volt a magasság, ahová Isten szeretete és megtartó ereje repített.?
?Ahogy végigjártam az emlékezés útját, megdöbbenve láttam, milyen gyakran történt, hogy a legmélyebb kudarcok és csalódások idején ? amikor már azt hittem, itt a vég ? Isten elmélyítette a Vele való kapcsolatomat és az elhívásomat. Ezért ne vesd meg te sem azokat a sötét időszakokat, mikor úgy érzed, meghalnak az álmaid. Arrafelé visz ugyanis az ösvény az Ő bőséges életéhez, a hit, a szabadság és a megbocsátás életéhez.?

(Immanuel Alap.)) 264 old. ára: 3.450-ft
Ár: 3.450-Ft
Web ár: 3.105-Ft
Darab:

Élet átformáló szellemi erő
Élet átformáló szellemi erő
Szerző:Prince, Derek

Derek Prince - Élet átformáló szellemi erő
(6 könyv egyben)

AZ ISTENI HELYCSERE: A teljes evangélium üzenete egy konkrét történelmi esemény körül forog: ez Jézus áldozati halála a kereszten. Ismerd meg Isten gondoskodását, aminek egyetlen mindenre elégséges alapja van minden ember számára: az a helycsere, amely a kereszten ment végbe. 
HOGYAN JUTHATUNK ÁTOKBÓL ÁLDÁSBA: Az átkok és áldások nagyon valóságos dolgok. Derek Prince kutatása ebben a témában egyedülálló. Segít Neked felismerni az átkok eredetét, megérteni működésüket, és megtudhatod, hogyan tudsz megszabadulni tőlük, hogy Isten teljes áldását élvezhesd.  
A SZENT SZELLEM TEBENNED: Ki ne kívánná a Szent Szellem személyét, hangját, erejét, szabadságát, örömét? Helyezd az Őt megillető helyre, és Isten bevezet Téged a személyes kapcsolat teljességébe az Ő Szent Szelleme által. 
ISTEN ORVOSSÁGOS ÜVEGE (átdolgozott kiadás): Találd meg Isten receptjét a magad számára, halld meg az Ő útmutatásait, pontosan kövesd az Ő utasításait és tapasztald meg Isten Szavának mindenható erejét, hogy legyőzd a betegséget és egészségesen élhess! 
SZELLEMI HADVISELÉS (átdolgozott kiadás): A keresztény élet egy tudatos hadviselés Sátán és az ő erejével szemben. Ismerd fel és éld át, hogy egy diadalmas hadsereg soraiban küzdhetsz ellene – testvéreiddel vállvetve, győzelemben a feltámadt Krisztus parancsnoksága alatt. 
ÖNKÉPZŐ BIBLIAKURZUS (átdolgozott és bővített kiadás): Koncentrálj az igazságra! Az Ige felépít, megszabadít! Szánd oda magad fegyelmezetten! Tanuld meg, hogy kell tanulmányozni a Bibliát, és tapasztald meg az Ő életátformáló erejét. 
 
(Logos Alapítvány) 516 old. ára: 3.990-ft
Ár: 3.990-Ft
Web ár: 3.591-Ft
Darab:

Apa nélkül - regény
Ár: 3.950-Ft
Web ár: 3.555-Ft
Darab:

K.K. - Angyalszárnyak érintése - 3.rész
K.K. - Angyalszárnyak érintése - 3.rész
Szerző:Kingsbury, K.

Az Angyaljárás - sorozat 3. része!
Az orvos tanácsa, és az elkerülhetetlen szívátültetés ellenére Mary Catherine Ugandába költözik, hogy az ottani új árvaházban dolgozzon. Bármennyi ideje van is hátra, azt úgy akarja eltölteni, hogy gyerekeken segíthessen. Különösen azért, mert neki már nem lehet saját gyermeke. Az egyetlen gondot a profi ligában játszó Marcus Dillinger jelenti, akibe sosem állt szándékában beleszeretni. Egészségi állapotának súlyosságáról sem Marcus, sem Mary Catherine többi barátja – Tyler Ames és Sami Dawson – nem szerezhet tudomást. Hacsak egy Angyaljárás-csapat meg nem valósítja a lehetetlent.
Mindeközben Marcus a lelke mélyén meg van győződve arról, hogy Mary Catherine-nel valami nincs rendben. Hónapok óta tartó hallgatás után, egy égi időzítéssel kézhez kapott levelet követően elkeseredett élet-halál küldetésre indul. Sami és Tyler esküvői készülődésének kellős közepén pedig olyan megdöbbentő hírt kapnak, amely mindannyiuk terveit megváltoztatja. Ugyanakkor a közöttük tevékenykedő angyalok azzal a nagyon is valóságos eshetőséggel néznek szembe, hogy nem minden küldetés vihető sikerre.

„Remekül megírt szereplők, akik elhatározták, hogy ki akarják használni életük minden percét. Kingsbury fantasztikus szerző! Ezzel a sorozattal valódi csemegét adott az olvasóinak.”  - RT Book Reviews
 
„Karen Kingsbury újabb remekművet írt szerethető főhősökkel, kiegyensúlyozott és érzelmes pillanatokkal. Az olvasók rajongani fognak e letehetetlen sorozat újabb kötetéért!”  - Library Journal az Angyaljárás című könyvről
 
„Kingsbury régi rajongói és új olvasói egyaránt megszeretik majd legújabb főhőseit, s képesek lesznek azonosulni küzdelmeikkel, melyek akadályozzák őket abban, hogy ráleljenek a beteljesedésre és az örömre.”  - Booklist
 
„Ebben a műben egyszerre csillannak meg az új szerelem lehetőségei és a búcsú könnyei.”  - Library Journal 
 
(Immánuel Alap.) 352 old. ára: 3.450-ft
 
Ár: 3.450-Ft
Web ár: 3.105-Ft
Darab:

Maradj erős!
Maradj erős!
Szerző:Vujicic, Nick

Most járt itt hazánkban újra Nick Vujicic és teltházas előadásokon lép fel, hogy bátorítsa a fiatalokat, akik bántalmazást szenvedtek fiatalkorukban.

Ha valaki, akkor a karok és lábak nélkül született, védekezésre szinte képtelen Nick Vujicic tudja, milyen érzés, amikor az ember bántalmazók célpontjává válik: jól ismeri a rémálmokat, a teljes reményvesztettséget, tudja, milyen, amikor görcsbe rándul a gyomor. Nick most megoldást kínál e helyzetre, és bemutatja, hogyan védjük ki a támadásokat.
 
Ne a bántalmazó mondja meg, ki vagy!
 
Bárki válhat bántalmazás áldozatává, aki valamilyen szempontból más, mint a többiek, ugyanakkor - mint ahogy Nick a saját bőrén megtapasztalta - nem törvényszerű, hogy belekeveredjen a bántalmazók játszmáiba. Maradj erős! című kötetében Nick megosztja túlélési stratégiáit, továbbá segítséget nyújt egy "védelmi rendszer" kialakításához, amellyel lelkünkben megerősödve kerekedhetünk kínzóink fölé.
 
A könyv segítségével:
- megtanulhatsz lehetőségként tekinteni a bántalmazásra (igen, jól olvasod!);
- megteremtheted a saját biztonsági zónádat;
- tudatosíthatod belső értékeidet;
- megtanulhatod kezelni az internetes zaklatókat;
- könnyebb lesz kezelned az érzelmeidet és irányítanod a reakcióidat;
- megtudhatod, hogyan segíts másoknak, ha bántalmazás áldozatává válnak.
 
Bántalmazók figyelmének középpontjába kerültél? Állj ki magadért, mert sokkal erősebb vagy, mint gondolnád! Kérdezd csak Nicket, aki, bár végtagok nélkül jött a világra, mégis fantasztikus életet él!
(Alexandra) 221 old. ára: 3.700-ft
Ár: 3.700-Ft
Web ár: 3.330-Ft
Darab:

Istennel a szenvedés kohójában
Istennel a szenvedés kohójában
Szerző:Keller, Timothy

Miért engedi meg Isten a szenvedést? – ez az ősi kérdés az idők kezdete óta hívőknek és nem hívőknek egyaránt állandóan fejtörést okoz.
Timothy Keller, akinek művei vallási és világi körökben egyaránt olvasók millióit vonzzák, ezzel a nehezen megválaszolható kérdéssel igyekszik megbirkózni könyvében. Rávilágít arra, hogy a szenvedés és fájdalom értelmet és célt hordoz, valamint meggyőzően érvel amellett, hogy az emberi tapasztalat e lényegi velejárója fölött csakis az Istenhez fűződő kapcsolatunk megértése révén arathatunk győzelmet.

Szeretnél annyira mélyen bízni Istenben, hogy ne tudjanak megingatni a csalódások? Szeretnéd megismerni önmagad, felfedezni erősségeidet és gyengeségeidet? Szeretnél empatikus támaszt nyújtani azoknak, akik fájdalmat hordoznak? Szeretnél bölcsen viszonyulni az élethez?
Timothy Keller új könyve szerint szenvedés nélkül ezek egyike sem lehetséges. Érveit a Biblia mellett különböző kultúrák, vallások és történelmi korok felismeréseire alapozza. Ugyanakkor inspiráló és személyes történetek által enged bepillantást azok életébe, akik Istennel járták végig megpróbáltatásaikat. A szerző ezúttal arra irányítja rá figyelmünket, hogy Isten ott van velünk a tűzben. Pontosan tudja és érti, hogy milyen nehéz az élet. Mellettünk áll, egészen közel hozzánk. Megismerhetjük őt, és támaszkodhatunk rá a nehézségekben, melyeken végigkísér, ha mellészegődünk.

(Harmat) 400 old. ára: 2.900-ft

Ár: 2.900-Ft
Web ár: 2.610-Ft
Darab:

A hit ereje- 1.rész
A hit ereje- 1.rész
Szerző:Wigglesworth, S.

Az elhívásra válaszolva Smith Wigglesworth szaván fogta Istent – ez a döntése drámai eredményekkel járt. A vakok újra láttak, a süketek hallottak, a betegek egészségesek lettek, a mentális betegségekben szenvedők meggyógyultak. Még halottak is feltámadtak. A hited növekedni fog, ahogy olvasod Wiggleworth téged is tettekre sarkalló megértéseit a hittel teljes életről. Wiggleshworth-höz hasonlóan te is rájössz, hogy képes vagy…
• bátran cselekedni Istenért
• megelégíteni szellemi szomjúságodat
• legyőzni azokat a félelmeidet, amelyek eddig téged győztek le
• átélni a Mester gyógyító érintését
• uralmat venni a sátán fölött
• hatékony lélekmentővé válni
• megtalálni Isten erejét a mindennapi életedhez
Amint napról-napra felfedezed a Hit Apostolának ezeket az alapigazságait, rá fogsz csatlakozni Isten csodálatos erejére, kivetsz minden kételkedést, felépíted hitedet, és látni fogod, ahogy a lehetetlennek tűnő dolgok valósággá válnak. Egész imaéleted átalakul, ahogy megtapasztalod annak az örömét, hogy erőteljes eredményeket látsz, miközben mások felé szolgálsz. Isten hatalmas jelekkel és csodákkal hitelesítette Wiggleworth szolgálatát, melynek eredményeként hiányzó végtagok jelentek meg, rákos daganatok tűntek el. Szavai még ma is építik és erősítik hitünket, melynek eredménye szellemi, pénzügyi, érzelmi és fizikai gyógyulás.

(Immanuel alap.) 285 old. ára: 3.450-ft
Ár: 3.450-Ft
Web ár: 3.105-Ft
Darab:

Engesztelés
Ár: 1.990-Ft
Web ár: 1.791-Ft
Darab:

Kálvin olvasása közben
Kálvin olvasása közben
Szerző:Szűcs Ferenc

Válogatott írások
„Szűcs Ferenc tanulmányai egy Kálvin-olvasó református keresztyén ember tapasztalatait, az olvasás során szerzett ismereteket osztják meg velünk. ...Ha Kálvin jó diák volt, aki egész életében tájékozódott és olvasott, akkor leginkább azt mondhatjuk (saját szavaival), hogy Krisztus iskolájának volt jó diákja. Szűcs Ferenc azonban nemcsak ebbe és nem is ezért enged betekintést Kálvin szellemi világába, hanem érzékenyen és értő módon mutatja meg számunkra a reformátor mindmáig tartó hatásának sokféle vonatkozását, lett légyen szó a mi magyar sorskérdéseinkről, a politikához való viszonyunkról, vagy arról, hogy mit gondolunk (gondoljunk!) az egyházról, de leginkább és mindenekelőtt, hogy miképpen olvashatjuk helyesen a Szentírást, és juthatunk közelebb Isten megismeréséhez. Ehhez pedig magát Kálvint is jól kell olvasnunk. Ezért a tanulmányok egy része a Kálvinnal kapcsolatos téves felfogásokat igazítja helyre, illetve bevezet azokba a gondolatokba, meghatározásokba, amelyeket csak akkor érthetünk és használhatunk jól, ha tisztán látjuk a helyüket és jelentőségüket. Ez a kötet abban segít leginkább, hogy mi is bátor, előítéletektől mentes és szabad olvasói legyünk a nagy reformátornak, és engedjük, hogy ő maga tanítson bennünket mindenekelőtt az Élet Könyvének olvasására.” (Bogárdi Szabó István)

(Kálvin) 120 old. ára: 1.500-ft
Ár: 1.500-Ft
Web ár: 1.350-Ft
Darab:

A szél fú, ahová akar...
A szél fú, ahová akar...
Szerző:Csathó Kálmán

A második világháború utáni szabolcsi ébredés felbecsülhetetlen értékű kordokumentumát tartja kezében az Olvasó. Csathó Kálmán kisvárdai segédlelkész, majd Nagyvarsány lelkipásztora, teológus korában szerkeszti az ennek a könyvnek is alapjául szolgáló, a teljes Szentírás egy év alatt történő végigolvasását célzó Bibliaolvasó vezérfonalat "Napról napra... Esztendőről esztendőre..." címmel, melyet a Bethánia 1944-ben kis füzet formájában meg is jelentet.
 
Kisvárdai segédlelkészi szolgálata kezdetétől, 1947 októberétől 1953 januárjáig, a "Napról napra... Esztendőről esztendőre..." beosztását követve, összesen 23 füzetbe lejegyzett Bibliatanulmányozási naplót ír. Ezekből a füzetekből állítottuk össze a jelen könyvet.
 
"A naponkénti rövid, tömör, lényegre törő, személyes hangvételű elmélkedésekben rajzolódik ki előttünk Csathó Kálmán lelkipásztor lelkisége: Ige előtti nagy alázata, a gyülekezet és a rábízott szolgálat iránti szeretete, az Urától kapott felelős szolgálat hűséges teljesítése utáni vágya. Ő is várja: 'Szólj, Uram!' Mert az Üzenet forrása maga az élő Isten! És csak azt lehet, érdemes és kell továbbadni, amit mi is úgy kaptunk. Ezekben az áhítatokban megláthatjuk Isten szolgájának a vívódásait, hit-harcait, a bűn fölötti győztes Krisztusba való kapaszkodását. Külön érdekesség, hogy a napi ó- és újszövetségi Igéket reggeli és esti áhítatokra bontja, úgy azonban, hogy valódi összhang csendül ki a teljes, Istentől ihletett Szentírásból. Legyen lelki táplálékunk az Életnek Beszéde! Áldassék érte mennyei Gazdánk!"

 (Bethénia Szövetség) 364 old. keménykötetes, ára: 1.800-ft
Ár: 1.800-Ft
Web ár: 1.620-Ft
Darab:

Hogyan mondjam el...
Ár: 2.900-Ft
Web ár: 2.610-Ft
Darab:

A hit ereje- 2.rész
A hit ereje- 2.rész
Szerző:Wigglesworth, S.

Az elhívásra válaszolva Smith Wigglesworth szaván fogta Istent – ez a döntése drámai eredményekkel járt. A vakok újra láttak, a süketek hallottak, a betegek egészségesek lettek, a mentális betegségekben szenvedők meggyógyultak. Még halottak is feltámadtak. A hited növekedni fog, ahogy olvasod Wiggleworth téged is tettekre sarkalló megértéseit a hittel teljes életről. Wiggleshworth-höz hasonlóan te is rájössz, hogy képes vagy…
• bátran cselekedni Istenért
• megelégíteni szellemi szomjúságodat
• legyőzni azokat a félelmeidet, amelyek eddig téged győztek le
• átélni a Mester gyógyító érintését
• uralmat venni a sátán fölött
• hatékony lélekmentővé válni
• megtalálni Isten erejét a mindennapi életedhez
Amint napról-napra felfedezed a Hit Apostolának ezeket az alapigazságait, rá fogsz csatlakozni Isten csodálatos erejére, kivetsz minden kételkedést, felépíted hitedet, és látni fogod, ahogy a lehetetlennek tűnő dolgok valósággá válnak. Egész imaéleted átalakul, ahogy megtapasztalod annak az örömét, hogy erőteljes eredményeket látsz, miközben mások felé szolgálsz. Isten hatalmas jelekkel és csodákkal hitelesítette Wiggleworth szolgálatát, melynek eredményeként hiányzó végtagok jelentek meg, rákos daganatok tűntek el. Szavai még ma is építik és erősítik hitünket, melynek eredménye szellemi, pénzügyi, érzelmi és fizikai gyógyulás.

(Immanuel alap.) 285 old. ára: 3.450-ft
Ár: 3.450-Ft
Web ár: 3.105-Ft
Darab:

Logisztori - Reformáció
Logisztori - Reformáció
Szerző:Miklya L. Mónika

A Reformációi LogiSztori valójában egy nyomozós játék, amelynek során a játékvezető egy érdekesen megfogalmazott rövid indító sztorit mesél el, majd feltesz egy kérdést, amelyre a csoport közösen keresi meg a megfelelő választ, barkochba kérdések segítségével. A játékosoknak saját ismereteikre támaszkodva, egymással közreműködve kell kitalálniuk a megoldást. Így a játék amellett, hogy testközelbe hozza és átélhetővé teszi a reformáció eseményeit és szellemiségét, kiváló csapatépítő és közösségi élményt is nyújt, ezért a kommunikáció és kapcsolatépítés kiváló eszköze is lehet.

A játék célja nemcsak az, hogy a játékosok elsajátítsák a megfelelő ismereteket, hanem hogy éljék is át a reformáció lelkiségét, önmaguk fedezzék fel a szükségszerűségeket, nem utolsó sorban döbbenjenek rá arra, hogy a történelmi eseményeknek ugyanolyan élő, érző, hívő emberek voltak a cselekvői és részesei, mint ő maguk.

A Logisztori 80 db játékkártyája a reformáció évszázadába, Luther és Kálvin korába vezet, kitekintéssel az előzményekre is. A kártyák egyik oldalán található a kérdéshez tartozó információ és maga a kérdés, másik oldalán pedig a válasz, bővebben kifejtve, a források megnevezésével. A kártyákon a kérdés nehézségi fokát is jelöltük, három fokozat van a közismertebb, a nehezebb, és az elvont ismeretek megkülönböztetésére.

A Logisztorit párban és csoportban is lehet játszani. Konfirmációs és ifjúsági csoportoknak, gyülekezeti közösségeknek, családoknak egyaránt garantált szórakozást és egyben ismeretszerzést nyújt – 500 évvel a reformáció után.

Ár: 4.900-Ft
Web ár: 4.410-Ft
Darab:


Talált Oldalak: 1 Vissza az elejére 1-től 200-ig (összesen 200)

Vissza

;